Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

"Mindig is az izgatott, hogyan lehet a különböző tudományterületeket összekapcsolni: ezért kezdtem el annak idején az elméleti számítógép-tudomány és a diszkrét matematika összefüggéseivel foglalkozni" - mondta el az MTI-nek Lovász László matematikus, miután Oslóban bejelentették, hogy idén ő az Abel-díj egyik kitüntetettje.

    A matematikusok Nobel-díjaként jegyzett elismerést Lovász László Avi Wigderson matematikussal közösen nyerte el. Lovász László elmondta, hogy az izraeli matematikussal jól ismerik egymást, de nincsenek rendszeres munkakapcsolatban. "Wigdersonnal ugyanannak a területnek a két oldalán állunk, kicsit eltérő fókuszból tekintünk a tudományra" - fejtette ki.
    Felidézte, hogy a diszkrét matematika és a számítógép-tudomány kapcsolata az 1960-1970-es években alakult ki. "Akkoriban a diszkrét matematika nem volt fősodorbeli része a matematikának, inkább fejtőrös érdekességnek számított"- fogalmazott a tudós, aki ebben az időben Erdős Pál mentoráltjaként foglalkozott a gráfelmélettel.
    Mint mondta, a diszkrét matematika egymástól elkülönült elemekből álló szerkezeti struktúrákkal foglalkozik. Mikor megjelentek az első számítógépek, hamar kiderült, hogy azok szintén ezen az elven működnek: diszkrét lépésekben, digitálisan, bitenként végzik el a műveleteket. Ekkortól kezdődött a két terület összefonódása, majd robbanásszerű együttes fejlődése, végül a diszkrét matematika vált a számítógép-tudomány alapjává. Olyan izgalmas eredmények születtek, amelyek néhány évtizeden belül beépültek a számítógépek működésébe.
    Emellett ez a kapcsolat a matematikán belül is alapvető személeti bővülést hozott. Olyan fogalmak jelentek meg, mint például a véletlen, amellyel korábban nem nagyon foglalkozott a matematika - magyarázta. A matematikusok kutatásait sokszor gyakorlati problémák motiválták és egy-egy ilyen fogalmi előrelépés általában alkalmazások sokaságát nyitotta meg - fűzte hozzá.
    "Bár a gráfelmélet állt a gondolkodásom, kutatásaim középpontjában, mindig is érdekelt a számítógép-tudomány, már akkor is, amikor még Magyarországon csak a csírái voltak meg" - mondta.
    "Nagy lelkesedés jellemezte ezt az időszakot, tudtuk, hogy valami olyan izgalmas dolog történik, ami túlmegy azon, mint amit az egyetemen tanultunk"- emlékezett vissza Lovász László, aki beszélt arról is, hogy a gráfelméletnek a számítógép-tudománnyal való kapcsolatán kívül a matematika hagyományos fejezeteivel való kapcsolata is mindig izgatta. Két éve jelent meg egy könyve, amelyben a gráfelméletet a geometriával kapcsolta össze.
    A matematikus arra a kérdésre, hogy kik voltak rá hatással pályáján, Erdős Pál mellett kiemelte Gallai Tibor, Sós Vera és Hajnal András nevét. "Ez egy erős közösség volt, ahol többen voltak még, így sorolhatnék másokat is, de ők voltak a legfontosabbak" - jegyezte meg.
    Jelenlegi munkái közül kiemelte közös projektjét Barabási Albert László fizikussal, akivel egy közösen elnyert európai uniós pályázaton a nagy hálózatok dinamikájával foglalkoznak. Lovász László szerint a járvány matematikai szempontból is nagy kihívás, kutatócsoportjával az emberek kapcsolati hálóján keresztül a járvány terjedésének dinamikáját vizsgálják.
    Meglátása szerint a matematika oktatása során azt is érdemes bemutatni, hogy mely területeken alkalmazzák, példaként említve a mobiltelefonok vagy a GPS működését, amelyek olyan izgalmas dolgok, hogy a tananyag szintjén is érdekessé tehetik ezt a tudományt. Fontos, hogy az oktatási rendszerben átadják a diákoknak a matematika szeretetét, hiszen matematikával foglalkozni olyan élmény, mint rejtvényt fejteni - vélekedett Lovász László.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.