Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az elmúlt két év nem tett jót a munkahelyi kollektíváknak.

A Covid, és azzal együtt a home office elterjedése megritkította a személyes találkozások számát, ami növelte a távolságot a munkatársak között. Bár ezt az időszakot szerencsére már magunk mögött hagytuk, korántsem mondhatjuk azt, hogy minden visszaállt a normál kerékvágásba. Talán nem is fog. Mindemellett soha nem volt még annyira fontos a stabil munkahelyi háttér, a vezetőből és a csapattársakból épült védelmező bástya, mint most. Az erős csapat és a biztonságérzet megteremtése a felelős vezető feladata, amiben kifejezetten erre a területre specializálódott szakemberek segítségére is számíthat, például a coaching alapú csapatépítés során.

Ismerjük azokat a mondásokat, talán mi is eleget hallottuk, hogy ne vidd haza a munkát, válaszd szét a karriert a családtól stb. Korábban, amikor a munkahely valóban egy másik helyszínt is jelentett, talán az ezen kéréseknek való megfelelés nem volt lehetetlen küldetés. Ma azonban sokan home office-ban, de legalábbis hibrid üzemmódban (néhány napot az irodában, néhány napot otthon) végzik a feladataikat, így könnyen összemosódnak a határok. A munka és a magánélet kölcsönösen hatással vannak egymásra: ha az egyik oldalon gondok vannak, a másik sem képes tökéletesen működni.
„Fel kell ismerniük a vezetőknek, hogy olyan időket élünk, amikor a konkrét cégvezetői feladatokon túl, igenis figyelmet kell fordítaniuk a beosztottjaik jó közérzetére, hangulatára is.

Munkahelyválasztásnál természetesen továbbra is elsődleges szempont a fizetés mértéke, valamint a rugalmas munkavégzés, de mindez ma már kevés. Ha egy cégen belül feszültségek, konfliktusok vannak, ami miatt az alkalmazottak nem érzik jól magukat, az rövid távon teljesítményromlást okozhat, hosszú távon pedig vagy stresszbetegségek kialakulásához, vagy kulcsemberek elvesztéséhez vezethet. Akármelyik történik, az a cég működését is veszélyezteti” – avatott be Král Éva life és business coach. 

Team coaching és coaching alapú csapatépítés

10-15 évvel ezelőtt még megtehették a cégvezetők, hogy ha probléma merült fel egy beosztottjukkal kapcsolatban, úgy döntsenek, hogy inkább megválnak tőle, hiszen könnyen találtak helyette másik munkaerőt. Akkor munkahiány volt, most azonban munkaerőhiány jellemzi a gazdasági környezetet, ami ezt a luxust kizárja a megoldási lehetőségek közül. A konfliktushelyzeteket meg kell oldani, vagy ha lehet, leginkább meg kell előzni őket. Mind a team coaching, mind a coaching alapú csapatépítés remek lehetőség erre. Míg az előbbi jellemzően komolyabb témák mentén állítja a teljes csapatot egy irányba, az utóbbi élményhez kötötten, könnyedebb formában teszi ezt. A vezető részéről az első és legfontosabb annak a felismerése, hogy gond van, és azt is el kell fogadnia, ha egyedül nem tudja megoldani. Ennek beismerése nagy erény, ami cseppet sem csorbítja a vezetői képességeit.

A moderált keretek között, azaz, ha egy külső személy irányítja a diskurzust, sokkal könnyebben, felszabadultabban adja ki magából mindenki a feszültséget és mondja ki az azt kiváltó gondolatokat, érzéseket. Már ennyi elég a pozitív irányú változás elindulásához. 


 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.