Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Sikeres és eredményes volt Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti látogatása Kínában, egyebek között azt mutatta, hogy a két fél között magasabb szintre emelkedett a kölcsönös politikai bizalom – jelentette ki Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

 

A magyar kormányfő az Egy övezet, egy út kínai kezdeményezés csúcsszintű fórumán vett részt Pekingben, találkozott mások mellett Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Li Csiang miniszterelnökkel, továbbá kínai bankoknál és vállalatoknál is látogatást tett – utóbbiak közül a nagykövet kiemelte a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bankot, a Kínai Építési Bankot, technológiai vállalatokat és a BYD autógyártó céget.


Gong Tao úgy fogalmazott, hogy a látogatás révén megerősödött a kétoldalú együttműködés mind az Egy övezet, egy út, mind pedig Magyarország keleti nyitási stratégiájának keretében, és egyértelmű volt a szándék ennek további fokozására.

 

Úgy vélekedett, hogy a két fél együttműködése új típusú nemzetközi kapcsolatokra mutat példát, stratégiai partnerség alakult ki Magyarország és Kína között.

Emlékeztetett arra, hogy a mostani látogatáson a magyar delegáció tíz területen is új együttműködési megállapodást írt alá a kínai kormányzattal.

Hangoztatta, hogy az együttműködés további fokozására adnak lehetőséget azok a rendezvények, amelyeket a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel közelgő 75. évfordulója alkalmából tartanak.

Az Egy övezet, egy út csúcsszintű konferenciáját – Hszi Csin-pinget idézve – a nagykövet szintén sikeresnek nevezte, kiemelve hogy azon 458 megállapodás született két- vagy többoldalú formában, illetve egészen konkrét beruházásokról.


A konferencián 151 ország és 41 nemzetközi szervezet képviseltette magát, 20 állam- vagy kormányfő volt jelen, több mint 10 ezer regisztrált résztvevő volt, és a vállalkozói szférában közel 100 milliárd dollár értékben született megállapodás.

A mostani tanácskozás témái a digitális gazdaság, az infrastrukturális összeköttetések és a környezetkímélő gazdaság köré összpontosultak. Minden résztvevő értésre adta, hogy kész elmélyíteni a jelenlegi együttműködést – szögezte le a nagykövet.

A kezdeményezéshez kapcsolódó konkrét projektek közül Gong Tao kiemelte a kínai részvétellel megvalósuló Budapest-Belgrád gyorsvasútvonalat, amelynél megállapodtak, hogy kiépítése 2025-re befejeződik.

Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor a konferencián egyebek között arról beszélt: az összeköttetések és a kölcsönös tisztelet tudja elhozni a béke és a gazdasági fejlődés reményét.


Hozzátette: Hszi Csin-ping is úgy ítélte meg, hogy az Egy övezet, egy út révén a nemzetközi közösség „új fejlődési útra lépett, amelyen minden ország együtt halad a modernizáció felé”. Magyarország és Kína egyre szorosabbá váló kapcsolata lehetővé teszi a Kína és az Európai Unió, illetve Kína és a közép- és kelet-európai térség közti együttműködés előmozdítását is – mutatott rá Gong Tao.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.