Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-fertőzésre jellemző elváltozásokat is kimutatni képes képalkotó diagnosztikai berendezést adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az eseményen elmondta: a koronavírus-járvány elleni védekezési alapból 133 millió forintért vásárolt és az egyetem orvosi képalkotó klinikájának Rákóczi úti telephelyén üzembe helyezett komputertomográf (CT) akár már a laboratóriumi teszteket megelőzve is felfedi az orvosok előtt a vírus okozta tüdőelváltozást, segíti a betegség nyomon követését a kezelés és a kontrollvizsgálatok során.
    "Használatával választ kaphatunk olyan kérdésekre, amelyekre más képalkotó diagnosztikai eszközökkel, például röntgen-, vagy ultrahangkészülékkel nem" - mutatott rá.
    Magyarország megnyerte a koronavírus elleni első csatát, megfékezte a járvány első hullámát és más országokkal ellentétben el tudta kerülni a tömeges megbetegedéseket - mondta, hozzátéve, hogy bár a magyar védekezés számít az egyik legsikeresebbnek Európában, a veszély nem múlt el, szakértők szerint fel kell készülni a járvány második, őszi hullámára.
    Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a felkészülés nem lehetne eredményes megfelelő orvosi eszközök, felszerelések nélkül, ezért a klinikai központ új CT-je jelentős előrelépés a koronavírus elleni küzdelemben. Hozzáfűzte, a berendezésnek óriási jelentősége van más elváltozások, köztük daganatos betegségek korai felismerésében, továbbá tüdőszűrő-vizsgálatok elvégzésében is.


    Schanda Tamás kitért rá: a pécsi egyetem klinikai központja a Dél-Dunántúl klinikai szintű betegellátó intézménye, Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója, számos területen nemcsak régiós, hanem országos feladatokból is kiveszi a részét. A központ éves osztályos betegszáma több mint 100 ezer, a járóbeteg-szakellátásban egymilliót meghaladó esetet lát el, a gyógyítás mellett kutató és oktató tevékenységet is végez.
    Miseta Attila orvosprofesszor, a PTE rektora köszönetet mondott a koronavírus-járvány elleni védekezésben áldozatos munkát végző egyetemi dolgozóknak, egyben reményét fejezte ki, hogy a vírusra fél, vagy egy év múlva "már csak mint rossz emlékre fogunk visszagondolni". Úgy vélte, ha "megtartjuk az előírásokat, kellő fegyelemmel követjük az utasításokat, továbbra sem lesznek nagyon komoly problémák".


    Kiemelte, hogy az orvostudomány rohamléptékkel fejlődik, a 7-10 évvel ezelőtt vásárolt műszerek már leamortizálódtak, cseréjük szükségessé válik. Ennek a folyamatnak egyik eleme az új CT vásárlása, amelyet a közeljövőben egy másik beszerzése követ.
    Sebestyén Andor, a klinikai központ elnöke hangsúlyozta: az egyetem nem állhat meg a fejlesztésekkel, mert az a célja, hogy a lehető legjobb ellátást biztosítsa a régió lakosságának.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.