Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

40 év után ismét Szilvásváradra figyel a világ
Az ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat. Szeptemberben pedig 1984 után újra a település ad otthont a Négyesfogathajtó Világbajnokságnak.
„1984-ben, amikor először rendezték meg Szilvásváradon a Négyesfogathajtó Világbajnokságot II. Erzsébet akkori brit uralkodó férje, Fülöp herceg részvételével, hatalmas fejlődésen ment keresztül a település, szinte minden utat leaszfaltoztak, bevezették a vezetékes telefont, felpezsdült az élet” – emlékszik vissza a világraszóló eseményre a Heves vármegyei község polgármestere. „A mostani rendezéssel a 40 évvel ezelőtti versenynek is emléket állítunk, ez is jelentős esemény a település életében, de az elmúlt 10-20 év fejlesztéseinek köszönhetően, már felkészültünk egy ilyen volumenű rendezvény lebonyolítására, a látogatók fogadására” – teszi hozzá Szaniszló László.
Az elmúlt évben a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban rendezték meg a Nemzeti Vágta döntőjét, és idén ismét a létesítmény ad otthont a lovasversenynek október 5-én és 6-án.
Az ország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja a Szalajka-völgy, melyet 7-800 ezer ember keres fel évente. A szilvásváradi erdei kisvasút az ország egyik legnépszerűbb kisvasútja, évente 280.000 utast szállít. A vonal hossza csaknem 5 kilométer.
„A Covid-járvány óta felértékelődött a természet szerepe, ezt itt is érezzük. Picit átstrukturálódott az ideérkező közönség, nagyon sokan kifejezetten túrázni, kerékpározni jönnek. A Bükkben egyébként 133 kilométer kijelölt kerékpárút-hálózat található és a környéken kerékpárbérlésre is van lehetőség” – hangsúlyozza a polgármester. „Szilvásvárad és a Szalajka-völgy minden évszakban lenyűgöző. Az ősz a színek kavalkádja, télen lehet akár lovasszánozni is, tavasszal, amikor ébred a természet, nincs kellemesebb hely egy jó sétára, nyáron pedig a hűsítő Szalajka - patak mellett könnyebben elviselhető a hőség. A völgyben átlagosan 2-3 fokkal hűvösebb van, mint a településen. A kisvasút szinte egész évben működik, és minden második, harmadik hétvégén tartanak lovasrendezvényeket. A polgármester azt mondja, ha valaki valóban a természetben szeretne kikapcsolódni, nincs alkalmasabb helyszín, mint Szilvásvárad és környéke. Mi úgy mondjuk, nálunk a csend is hallható.”

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.