Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Kiírásra került a Fővárosi Önkormányzat „BUDAPESTI SZÉKHELYŰ SPORTSZERVEZETEK SPORTCÉLÚ GYERMEKVÉDELMI PROGRAMJAINAK TÁMOGATÁSÁRA” tárgyú pályázata.

  A pályázat célja, egy olyan komplex program megvalósítása, melynek gyakorlati eredményei akár hosszú távon beépíthetők a sportszervezetek gyermekvédelmi intézkedései közé.  A pilot projekt során a – pályázaton nyertes – sportszervezet, egy szabadon választható partner segítségével valósíthatja meg, egy csapat vagy több egyéni sportoló fejlesztését, megalkotott programján keresztült. Jelen esetben a szabadon választható partner egy olyan szervezetet jelent, amely az Alapszabályában vagy az Alapító okiratában foglaltak szerint gyermekekkel kapcsolatos oktatási, nevelési, ellátási, szociológiai vagy kutatási tevékenységet végez.      
A projektre szánt egy éves időkeretben (2023. január 1. – 2023. december 31.) megvalósíthatók például:  - coaching programok, - tréningek, - workshopok, - terápiás foglalkozások, - szociológiai kutatások, - gyermekvédelemmel kapcsolatos oktatások, - nemzetközi gyermekvédelmi jó gyakorlatok meghonosítása, - krízisközpont kialakítása, - gyermekvédelmi jelzőrendszer megalkotása, - etikai kódex megalkotása, felfrissítése.    A fenti – iránymutatásként szolgáló – lista csak néhány elem a számtalan lehetőség közül, melyeket befogad a Fővárosi Önkormányzat a pályázat keretében, mint a sporttevékenységet folytató gyermekek védelmét szolgáló program. Az egy év során a Fővárosi Önkormányzat Sport Osztályának munkatársai figyelemmel kísérik a célcsoport tagjainak esetleges változásait, a jó gyakorlatok megvalósításának módját, feltérképezik a megfogalmazódó igényeket, valamint a program végén összegzik a – beszámolókból és folyamatos nyomon követésből származó – tapasztalatokat, levonják a gyermekvédelem további fejlesztéséhez szükséges konklúziókat.   Tekintettel a pályázati cél pilot projekt jellegére, jelen lehetőség esetében egy pályázó nyerhet programja megvalósítására 4.050.000 Ft – ot.    A Fővárosi Önkormányzat Sport Osztálya személyes leadás esetén 2022. november 24-ig várja a pályázatokat, valamint postai úton a 2022. november 21-ig feladott pályázatokat fogadja be.    A dokumentációt 2 példányban (1 eredeti, 1 másolat), zárt borítékban, a pályázat nevének feltüntetésével – „GY jelű Pályázat 2022” -, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány felhasználásával, géppel írottan, vagy nyomtatott betűs kézírással lehet benyújtani. A Sport Osztály munkatársa számára szükséges elektronikusan is megküldeni a pályázatot a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre (az eredeti aláírt dokumentumok szkennelt verzióját, valamint a szerkeszthető word és excel dokumentumokat is).   A pályázati felhívás, a kapcsolódó nyomtatványokkal megtalálható a Fővárosi Önkormányzat honlapjának E-információszabadság felületén, mely ide kattin​​tva elérhető.          (budapest.hu)  

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.