Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Aláírták ma a nyertes ajánlattevőkkel a szerződést, így a Fővárosi Közgyűlés által erre a célra biztosított forrásból mintegy 7000 világítótestet korszerűsítenek Budapesten. A kivitelezést a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. munkatársai végzik el a főváros 15 kerületében, a munka augusztusban kezdődik és várhatóan egy évig tart. Eredményeként évente 1,7 GWh energiát, mintegy 60 millió forintot takaríthat meg a Főváros. A projekt keretében korszerűsítendő mintegy 7000 lámpatest 590 millió Ft-os beszerzési költsége alig 10 év alatt megtérül az áramdíj-megtakarításból.

Aláírták ma a nyertes ajánlattevőkkel a szerződést a Főváros által biztosított forrásból megvalósuló, az eddigi legnagyobb volumenű hazai LED-es közbeszerzés keretében: a mintegy 7000 darab, többségében már amortizált világítótest korszerűsítését a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. végzi el. A tavaly novemberben megjelent közbeszerzést 11 részben hirdették meg, amelynek keretében 15 kerületben, több mint 30 helyszínen valósul meg LED-es korszerűsítés. (A 11-től tíz részben sikeres volt a pályázat, egy részben nem érkezett ajánlat, ezért ezt ősszel ismét kiírják módosított, több területre bontott formában.)

A közbeszerzési pályázaton hat ajánlattevő vett részt, közülük három pályázó anyaga felelt meg a szigorú műszaki előírásoknak. A nyertes kiválasztásában a műszaki feltételeknek történő megfelelés mellett az elektronikus árlejtéssel kialakuló legkedvezőbb ár, a legkisebb energiafogyasztás és a minél hosszabb jótállási idő biztosítása döntött. A tíz ajánlati részből hatot a General Electric Lighting Kft. (áprilistól Tungsram Operations Kft.), négyet pedig a Fénysportlux Kft. nyert meg. Utóbbi egy lettországi gyártó, a Visulo cég termékeivel már rendkívül sikeresen mutatkozott be tavaly Budapesten a Szentendrei úti világítótestek korszerűsítésekor.

A pályázóknak olyan feltételeknek kellett megfelelniük, amellyel biztosítható a korszerűsítendő területeken a szabványos, magas színvonalú megvilágítás. Feltétel volt, hogy a világítótesteket a nemzetközi szabványnak megfelelő, ún. NEMA csatlakozóaljzattal lássák el, amely lehetővé tesz bármely típusú (elektromos vezetéken, rádiófrekvenciával történő vagy mobil kommunikáción alapuló) távfelügyeletet, valamint okosfunkciók befogadását.

A pályázat eredményeként összességében több mint 1,7 millió kWh energiamegtakarítás érhető el. A megvalósítást követően az éves becsült áramdíj-megtakarítás értéke – a jelenlegi költségekkel számítva – évente mintegy 60 millió Ft. A szerződés aláírását követően a kivitelezés a 45 napos szállítási határidőt követően kezdődik. A projekt várható befejezése 2019. szeptember. A világítótestek szerelését teljes egészében a BDK Kft. munkatársai végzik el. A világítótestek beszerzési költsége a Fővárosi Közgyűlés által előzetesen meghatározott költségkereten belül maradt.

A sikeres közbeszerzés révén számos, különböző adottságú városrész (bevezető főút, nagy forgalmú körút, lakótelepi területek, zöldövezeti és sűrűn lakott városi területek) közvilágítását modernizálják. A világítótestek átlagára nettó 86 ezer Ft, ami igen kedvező ár-érték arány, figyelemmel a világítótestek magas minőségére, alacsony energiafogyasztására, az okosegység csatlakoztatási lehetőségre és a megajánlott 10-14 éves jótállásra. A jótállási időn belül a gyártók térítésmentesen kötelesek bármely világítótest vagy alkatrész cseréjére, ami kedvezővé teszi a hosszú távú üzemeltetést.

Főpolgármesteri Hivatal

Kommunikációs Igazgatóság​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.