Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Adecco Csoport Win4Youth nevű nemzetközi támogatási programjába először került be magyar alapítvány.

Az Adecco dolgozók és partnerek idén világszerte 9 alapítványért – köztük a Bátor Táborért – futnak, úsznak, kerékpároznak, hogy összegyűljön a támogatáshoz szükséges 3,5 millió kilométer. A múlt héten megrendezett HVG Állásbörzén az álláskeresők is csatlakozhattak a kezdeményezéshez. A cég standján felállított szobakerékpáron közel 200 km letekerésével járultak hozzá a cél teljesüléséhez.  

Idén először került be magyar alapítvány az Adecco Csoport 2010-ben indított Win4Youth nevű támogatási programjába. A kezdeményezés célja, hogy minden évben egy kiválasztott sportágban való részvétel révén lehetőséget biztosítson az Adecco dolgozók számára, hogy személyes részvételükkel támogassanak beteg vagy hátrányos helyzetű gyerekeket. A kiválasztott sportág idén immár másodszorra a triatlon lett, az elmúlt évben ugyanis soha nem látott mértékben sikerült felülmúlni a kitűzött célt.  

„A program 2010-es indulása óta ez az első év, hogy a támogatásra kiválasztott 9 szervezet közé egy magyar alapítvány is bekerült. Így idén az Adecco kollégái és partnerei a Bátor Táborért, az általuk táboroztatott beteg gyerekekért is gyűjtenek” – mondta Vég Ottó, az Adecco Magyarország Ügyvezető Igazgatója. „A magyar kollégák az elmúlt években is szívüket-lelküket beleadva küzdöttek – közös kerékpározásokon, úszásokon, futásokon és spinning órákon gyűjtötték a kilométereket, de biztos vagyok benne, hogy egy magyar alapítvány részvétele miatt idén még nagyobb lelkesedéssel teljesítenek majd.”  

Az idei kitűzött cél világszinten 3,5 millió kilométer. Ezt kell teljesíteni a 375 000 USD adományhoz, ami egyenlő arányban kerül majd szétosztásra a 9 szervezet között.  

„Megtiszteltetés, hogy a Bátor Tábor Alapítvány elsőként kerülhetett be az Adecco Win4Youth programjába magyarországi szervezetként. Gyógyító élményeket nyújtó táborainkban a részvétel minden gyermekkori daganatos vagy más súlyos betegségben érintett táborozónk számára teljesen ingyenes. Ezért van szükségünk az Adecco dolgozóinak kilométereire – futva, úszva, tekerve. Együtt életeket változtathatunk" – mondta Pintér András, a Bátor Tábor Alapítvány Adományszervezője. 

A programhoz az Adecco dolgozói mellett a cég partnerei, ügyfelei és beszállítói is csatlakozhatnak. Ők a http://tracking.win4youth.com/ oldalon regisztrálhatnak, majd az itt létrehozott azonosítóval tudják gyűjteni a kilométereket, legegyszerűbben a kapcsolódó Win4Youth okostelefon alkalmazás letöltésével. Családtagok, barátok akkor tudnak bekapcsolódni, ha velük legalább egy Adecco-s kolléga is sportol.  

„Az idei év első két hónapjában már 2000 kilométert gyűjtöttek össze a magyar kollégák. Az egyéni sportteljesítmények mellett természetesen több közös megmozdulást is tervezünk, ami garantáltan megtöbbszörözi majd az elért eredményt” – teszi hozzá Szabó Renáta, az Adecco Magyarország Marketing Managere. „Az első ilyen volt a HVG Állásbörzén kihelyezett szobakerékpár, ahol az álláskereső fiatalok tekerhettek. Kollégáink számára a közeljövőben több eseményt is szervezünk, márciusban Leányfalura megyünk futni és úszni, áprilisban pedig a Velencei tónál kerékpározunk.”

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.