Május végén, a gyereknap közeledtével minden szülő azon töri a fejét, hogyan lephetné meg gyermekét. A játékok, és programok közepette azonban ritkán gondolunk arra, hogy megkérdezzük tőlük: hogyan érzik magukat a bőrükben, milyen lehet valójában a belső világuk? Különösen fontos ez a kérdés, ha azt vesszük észre, gyermekünk olyan dolgokat lát vagy érzékel, amelyeket mi nem, vagy ha azt tapasztaljuk, nehezen értünk szót vele.
Valkusz Lili gyerekkora egészen máshogy alakult, mint a legtöbb gyermeké. Már egészen kicsi korától kezdve érzi, látja a szellemvilágot. Sokan ezt talán misztikumnak tartják, ő azonban egészen más szemmel néz rá: számára ez nem tündérmese, hanem valódi tapasztalat. "Észrevették, hogy látom őket és emiatt állandóan közeledtek hozzám. Nagyon kemény éjszakáim voltak. Sokszor ébredtem sírva emiatt" – meséli Lili ma, felnőtt fejjel. Vannak emlékei menetelő katonákról, csörömpölő zajokról és egészen riasztó képsorokról is. A szülei nem bagatellizálták el ezt a helyzetet, de nem is dramatizálták túl. Egyszerű, hétköznapi tanácsokat adtak, például hogy kérdezze meg a szellemeket, mit akarnak, és kérje meg őket, hogy ne jöjjenek oda hozzá.
Ahogy Valkusz Lili kamasz lett, egyre fontosabbá vált számára is a beilleszkedés. Megpróbálta letagadni magában is ezt a különös érzékelést, de ez nem múlt el következmények nélkül. A szorongás, depresszió, fájdalmas testi tünetek csak erősödtek. A fordulópont egy tanfolyamon jött el, ahol szembenézett a benne évtizedek óta munkálódó tiltásokkal: nem szabad erről beszélni, nem biztonságos, nem normális. A felismerés, hogy épp az elfojtás árt neki, felszabadító volt. "Annyira rosszul voltam, hogy muszáj volt valaminek változnia" – mondja erről az időszakról. “És a legszebb az egészben az volt, hogy azonnal változni is kezdett minden.” A betegségek enyhülni kezdtek, a képességeit már nem tehernek, hanem lehetőségnek látta. Valkusz Lili a saját útja során azt tapasztalta, hogy Magyarországon szinte egyáltalán nincs olyan közösség vagy szakmai fórum, ahol konstruktív segítséget kapnának az érzékenyebb gyerekek és szüleik. Ezért hozta létre a Szellemsulit, amely egy biztonságos, támogató közeg, ahol konkrét eszközöket kapnak a kezükbe azok, akik hasonló élményeket élnek át. Egy olyan hiánypótló tér, ahol a szülők és gyerekek együtt tanulhatják meg, hogyan is kezelhetik ezt az érzékenységet. A cél nem az, hogy mindenki elhiggye a szellemek létezését, hanem hogy elfogadjuk: vannak gyerekek, akiknek az érzékelése tágabb, mint a miénk.
Nem minden szülő ismeri fel azonnal, ha gyermeke másként érzékeli a világot, mint a többség. Vannak árulkodó jelek, amelyek segíthetnek ebben: ilyen például amikor a gyerek hirtelen odakapja a fejét, a tekintetét egy helyre, mintha valami elvonná a figyelmét, holott látszólag senki sincs ott. Előfordulhat, hogy zajokra reagál érzékenyebben, sír vagy dühös lesz olyan helyzetekben is, amikor mások teljes csendet érzékelnek. Hangulata gyorsan, minden látható ok nélkül változik, vagy éppen furcsa szagokat emleget, amelyeket más nem érez – például cigarettafüstöt, virágillatot, füstölőt. Sokan megfigyelik az ilyen gyerekek tükrökhöz való vonzódását is, vagy azt, hogy képzeletbeli beszélgetéseket folytatnak. Lili szerint a legfontosabb, hogy ne ijedjünk meg, hanem forduljunk feléjük kíváncsisággal, tegyünk fel kérdéseket, és engedjük meg, hogy ők legyenek a témában a „szakértők”. Kérjük meg őket, hogy tanítsanak meg minket arra, amit ők érzékelnek.
A Szellemsuli gyereknap alkalmából különleges programmal készül, amelyre szülőket és gyermekeiket egyaránt várják. Az esemény során előadások segítik a résztvevőket abban, hogy együtt fedezzék fel a gyermekek érzékeny belső világát. A cél nem más, mint a félelmek oldása, a hatékony kommunikáció elsajátítása, a játékos megközelítés és a mélyebb megértés elősegítése.
