Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2000 m2-en 100 kiállító várja a látogatókat a világ minden tájáról származó ásványokkal, fosszíliákkal, meteoritokkal, ásványi faragványokkal és dísztárgyakkal, valamint drágakövekkel és egyedi ékszerekkel.

A rendezvényen az egészséges életmód iránt érdeklődők is találnak kedvükre való termékeket és szolgáltatásokat.

A 11. Lelkes Ásványbörze a MOM Sportban c. rendezvény szervezői nagy hangsúlyt fektetnek az ismeretterjesztésre, a geológia tudományának népszerűsítésére. A felnőttek olyan izgalmas szakmai előadásokon vehetnek részt, mint például az Ásványok a Bibliában című program.  Az előadóterem ad helyet a 3D vetítésnek is, amelyen a résztvevők virtuális körsétát tehetnek a barlangok csodás és rejtett világában, gyönyörködhetnek a különleges képződményekben. Olyan helyekre is eljuthatnak, amelyeket elzártak a nagyközönség elől. A vetítéshez 3D szemüveget a szervezők a helyszínen biztosítanak. Az előadásokon és a 3D vetítésen való részvétel a belépőjeggyel ingyenes.

Az ásványbörze igazi családi program, amely a kicsiknek is hasznos elfoglaltságot kínál. Játszva tanulhatnak az ásványokról az interaktív játszóházban, ahol részt vehetnek érdekes kísérletekben, játékos feladványokat oldhatnak meg, és megismerkedhetnek az „Év ásványa” szavazás jelöltjeivel. A gyerekek számára igazi látványosság lesz a világító ásványok bemutatója, ahol az UV fényre reagáló ásványokban gyönyörködhetnek. Az interaktív játszóház programjain való részvétel belépőjeggyel ingyenes.

A kíváncsi gyerekek kincsesbányája, az „Aranymosó” is várja a kicsiket a homokba rejtett szebbnél szebb apró ásványokkal. A szerencsésebbek akár cápafogat is találhatnak.  Az alkotókedvű kicsik a kreatív játszóházban fejleszthetik kézügyességüket homokkép készítéssel és üvegfestéssel. Az aranymosó és a kreatív játszóház különdíjért vehető igénybe.

A MOM ásványbörzén kerül sor A Magyarhoni Földtani Társulat által meghirdetett „Év ásványa” és az „Év ősmaradványa” program döntőszavazására. A fotókiállítás keretében bemutatásra kerülő jelöltek közül a legtöbb szavazatot elnyerő ásvány és ősmaradvány kiemelt figyelmet kap majd 2022-ben.  

A Lelkes Ásványbörzék állandó szolgáltatása az ingyenes drágakő-meghatározás, amely ezen a rendezvényen is elérhető lesz. Bárki elviheti olyan ékszerét, drágakövét, amelynek nevét nem tudja, eredetében bizonytalan. A szakértő műszeres vizsgálattal határozza meg a követ, annak fajtáját, lényeges tulajdonságait pl. természetes vagy mesterséges e. A drágakő-meghatározás mellett a szervezők külön kiállítást szentelnek a szintetikus köveknek, utánzatoknak, ezzel is segítve az ismeretterjesztést. 

A hatályos jogszabályoknak megfelelően a rendezvény védettségi igazolvánnyal látogatható.

Cím: 1123 Budapest, Csörsz utca 14-16. Nyitva mindkét nap 10-től 19 óráig.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.