Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tarlós István főpolgármester az átadáson azt mondta: a 3-as metró felújítása mérföldkőhöz érkezett, az északi szakaszon, az Újpest-központ és a Dózsa György úti állomások között véget értek a kivitelezési munkák. A hetekig tartó ellenőrzések és próbafutások sikerrel zárultak. A felújított szakaszon szombat délután egy órától utazhatnak az utasok.

A főpolgármester közölte: "úgy néz ki", hogy a metró teljes infrastruktúra felújításáig "esetleg megoldható" a szerelvények légkondicionálása. A szakemberek elvégzik a Liebherr moduláris klímarendszer vizsgálatát. Az északi szakasz felújítása 17 hónapig tartott és hamarosan a vonal déli szakaszán folytatódnak a rekonstrukciós munkák - mondta.

Tarlós István rámutatott: a több mint 17 kilométer hosszú 3-as metróvonal Magyarország legnagyobb forgalmát lebonyolító vasúti rendszere, munkanapokon átlagosan 500 ezernél többen utaznak rajta. Ez több, mint az egész országos vasúti hálózat forgalma – fűzte hozzá. A pesti oldal északi és déli területeit összekötő metróvonal szerepe megkérdőjelezhetetlen - hangsúlyozta.

 

Tarlós István főpolgármester nyitóbeszédet tart az M3-as metróvonal északi szakaszának átadásán

Tarlós István elmondta, a 3-as metróvonal 1970 és 1990 között épült meg, és a jelenlegi rekonstrukció megkezdéséig semmilyen komolyabb felújításon nem esett át. "Az építményeket, a gördülő állományt mindenképp fel kellett újítani, a berendezések műszaki teljesítőképessége, élettartamuk határához érkeztek. A felújítás nem lehetett tovább halogatni" - fogalmazott. Emlékeztetett, a 3-as metró szerelvényeit már korábban felújították. A főváros új szerelvényeket akart, de kormánygaranciát felújításra kaptak - jegyezte meg a főpolgármester.

Tarlós István elmondta, a 3-as metró északi szakaszán a kivitelezési munkák 2017. november 6-án kezdődtek meg. A felújítás során minden rendszerre kiterjedő korszerűsítést, akadálymentesítést, valamint építészeti átalakítást végeztek. Az északi szakasz hat - Újpest-központ, Újpest-városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd és Dózsa György út - állomásán teljesen megújult utastájékoztató rendszer épült, korszerű led-es világítótesteket telepítettek, az utasbiztonság fokozása érdekében kamerarendszer épült ki, továbbá új mozgólépcsőket és felvonókat létesítettek.

A felújítás során mintegy 6000 négyzetméter új falburkolat készült, körülbelül 7500 négyzetméter járófelület újult meg, valamint mintegy 8000 négyzetméter mennyezetet, álmennyezetet építettek. Több mint 500 digitális, illetve statikus utastájékoztató táblát helyeztek ki és 650 új hangszórót kapott helyet. Az állomások utastereibe az utasbiztonság növelése érdekében körülbelül 170 kamerát építette be. A meglévő mozgólépcsőket újra cserélték, a Dózsa György úti állomáson új mozgólépcsőket is építettek, és felvonó is lesz.

Az állomásokon a legújabb előírásoknak megfelelő tűzvédelmi rendszer, valamint korszerű szellőző-, hő- és füstelvezető rendszerek létesültek. Az utasterek mellett megújultak az üzemi területek is. Az új erősáramú kábelek hossza eléri az 500 kilométert. A rekonstrukció részeként újraépítették a vasúti pályát, az Újpest-központ és Dózsa György út állomások között 5,5 kilométernyi vonalszakasz újult meg. Ez 21,5 kilométer sín és 11 kitérő elbontását, illetve beépítését jelentette.

Megújult tovább az automata vonatvezető rendszer, amelyet a BKV maga készített el. Az akadálymentesítésről szólva felhívta arra a figyelmet, hogy míg a 2-es metró felújításakor két állomást akadálymentesítettek, addig a 3-as metróvonal minden állomás akadálymentes lesz.

Az esélyegyenlőség biztosítása, a vakok és gyengénlátók utazásának megkönnyítése érdekében az állomásokon vezetősávok készültek, valamint a mozgólépcsők belépőhelyeinél hangos tájékozódási eszközök segítik a közlekedőket - mondta el. Tarlós István emlékeztetett, a Fővárosi Közgyűlés 2014. augusztus 25-i rendkívüli ülésén fogadta el a 3-as metró infrastruktúrájának és a járműparkjának felújításáról szóló javaslatot. Egy 2016-os kormányhatározat alapján a projekt támogatási összege 137,5 milliárd forint volt.

Mint mondta, kétszer is el kellett utasítani az "alátámasztatlanul drága" ajánlatokat. Időközben pedig az Európai Unió jóval többre taksálta az elszámolható költségeket, és így csak az uniós támogatás összege végül 172 milliárd forintot tett ki.  A 3-as metró felújítási költségei 217 milliárd forintra

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.