Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Több mint félmilliárd forintból megújult a csepeli Rákóczi-kert, a sokfunkciós családi parkot kedden adták át. Az átadáson Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta, hogy Csepel és térsége a főváros aranytartaléka, amelyet erősebben be kell kapcsolni Budapest vérkeringésébe. A XXI. kerület Tarlós István főpolgármestersége alatt több mint egymilliárdos fővárosi városrehabilitációs támogatást kapott. A megújult, mintegy 25 ezer négyzetméteres Rákóczi-kert funkciói bővültek, futókör épült, sportpályát és közösségi kertet is kialakítottak.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az ünnepélyes megnyitón fontosnak nevezte a családoknak nyújtott anyagi támogatások mellett a családbarát környezet kialakítását is. A kormány igyekszik sokat tenni azért, hogy Magyarország egyre inkább családbarát ország legyen - hangsúlyozta. Az államtitkár kiemelte: a kormány 2010 óta minden évben mindig többet tudott adni, mint az előzőekben. Ez így lesz idén és jövőre is. Azzal a céllal, hogy a magyar fiatalok, gyermeket nevelő családok azt érezhessék, egyet legalább tudtak előre lépni - fogalmazott.

Novák Katalin elmondta, azt szeretnék, hogy ez az évtized a családok évtizede legyen. Amikor családbarát országról beszélnek, akkor nemcsak a gyerekekre, a kisgyerekes családokra, hanem a nagyszülők generációjára is gondolnak. A mostani és a jövő év még több lehetőséget kínál a gyereket nevelő családoknak, a gyermekvállalás előtt álló fiataloknak és a nagyszülőknek is - emelte ki, megjegyezve, hogy a családvédelmi akcióterv négy pontja július elsejével elindul, és jövőre jön a nagyszülői gyed is.

Tarlós István főpolgármester azt mondta: ma már bizton állítható, hogy Csepel és térsége Budapest eddig alig felfedezett aranytartaléka. A főváros vezetőinek évek óta komoly célkitűzésük, hogy "ezt a kiváló adottságokkal rendelkező, korábban nem mindig értékén kezelt övezetet erősebben bekapcsolja Budapest vérkeringésébe". A kormány és a főváros egyik legnagyobb projektje, a Déli Városkapu program a tervpályázati szakasz után hamarosan kivitelezési szakaszba lép. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában döntés született új Duna-híd megépítéséről is. Mindkét beruházás elősegíti Csepel északi területeinek teljes átalakulását, a térség korábbi, ambivalens megítélésének átértékelését - jelentette ki.

Tarlós István főpolgármestersége óta Csepel több mint egymilliárd forintos támogatáshoz jutott fővárosi városrehabilitációs pályázatból.

A főpolgármester kiemelte: a csepeli vezetők tudják, hogy az új, fővárosi léptékben is fajsúlyos beruházások mellett fontos a meglévő lakóövezetek folyamatos átalakítása is. Felismerték ennek jelentőségét, és önmaguktól is ezt az utat választották. "Egy jó közösségi tér minőségi idő eltöltésére ad lehetőséget. Pótolni kezd valami nagyon fontosat, ami már-már veszendőben van. Az ember biológiai lény, társas lény. A technika rohanásával nem alkalmas a végtelenségig lépést tartani" - fogalmazott Tarlós István. Hozzátette: a csepeliek a Rákóczi-kert megújításával megmutatták, hogy fontosak számukra a családi vagy baráti körben eltöltött órák, a személyes kapcsolatokra építő közösségi élmények, a szabadidő tartalmas eltöltése. Felismerték, nem engedhető, hogy a gépek, az automatizmusok, a technika nyújtotta sivár monotonitás, az érzelemnélküliség maga alá gyűrjön - mondta. (A főpolgármester teljes beszéde ide kattintva olvasható.)

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester közölte: a Rákóczi-kert kialakítását 550 millió forintból valósította meg a kerület a főváros támogatásával. Nemcsak Csepel, hanem Budapest egyik legszínvonalasabb parkja jött így létre. A park átadása jól jelzi a csepeli önkormányzat családbarát gondolkodását - jegyezte meg. Borbély Lénárd közölte, egy Csepel minden bölcsődéjét és óvodáját megújítják, ezeket követik majd 2020-tól az általános és középiskolák. Folytatódik a csepeli Kis-Duna-part fejlesztése is, és fővárosi támogatással újra megnyitják majd ott a napközis tábort.

Kitért arra is, hogy Tarlós István főpolgármestersége óta Csepel több mint egymilliárd forintos támogatáshoz jutott fővárosi városrehabilitációs pályázatból.

A mintegy 25 ezer négyzetméter kiterjedésű Rákóczi-kert funkcióit bővítették, a közösségi házat felújították, és az új funkciókra építve különböző közösségépítő, társadalmi integrációt elősegítő programokat valósítanak majd meg. A

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.