Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

szeleczky_zita_dij_kozeli.jpgdevai_nagy_kamilla.jpg szoor_anna_es_tapolcsanyi_laura.jpg jozsa_judit.jpg

 

Dévai Nagy Kamilla előadóművész, Topolcsányi Laura író és Vásári Mónika színművész vehette át február 22-én pénteken a Szeleczky Zita-díjat. Az 1930-as, 1940-es évek egyik legismertebb előadóművésze szellemi hagyatékának ápolásáért járó elismeréseket ünnepélyes keretek között adták át a budapesti Józsa Judit Galériában.

2019-ben első alkalommal osztották ki a Szeleczky Zita-díjakat a világ magyarságának egyik legelkötelezettebb szószólójának emlékére.

Az erdélyi származású Józsa Judit kerámiaszobrász által elkészített emlékplaketteket idén Dévai Nagy Kamilla előadóművész, Topolcsányi Laura író és Vásári Mónika színművész kapták meg. Meglepetésként Szeleczky Zita-életműdíjat vehetett át Jávor Zoltán, a művésznő keresztfia. Mindannyian elévülhetetlen érdemeket szereztek a Szeleczky Zita életmű ápolásában. 

A díjátadó gála műsoráról a Tóth Mariann által vezetett badacsonyi borvidéken működő Himffy Irodalmi-kör gondoskodott. Badacsonytomaj polgármestere azért is vállalkozott személyesen is a Szeleczky Zita Wass Alberttel folytatott levelezésnek megidézésére, hogy érzékeltesse a magyar vidék embereinek a művésznő közéleti tevékenysége iránti tiszteletét. Az est folyamán Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő szavalatát, és Dévai Nagy Kamilla zenés előadását is meghallgathatta a közönség.

„Szeleczky Zita magyar verseket szavalt a II. világháborúba menő kiskatonáknak, emiatt 1945 után a kommunista diktatúra koholt vádja, nevezetesen háborús uszítás miatt száműzetésbe kényszerült. A népbíróság által hozott ítéletet 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette” – mesélte Szöőr Anna, a díj társalapítója.

Szeleczky Zita emigrációs küldetésének csúcsa az Argentínai Magyar Színház megalapítása, majd az 1956-ban hazánk érdekében az argentin elnöknél folytatott lobbi tevékenysége. A világszerte tartott számtalan fellépése, rádió és televízió felvétele mellett az Amerikai Egyesült Államokban felvette a kapcsolatot Jimmy Carter amerikai elnökkel, így az ő közreműködésével került vissza Magyarországra 1978-ban a Szent Korona.

Wass Alberttel együtt átvehettték a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, majd posztumusz Magyar örökség díjjal ismerték el a munkáját, de a művész teljes rehabilitációja a közbeszédben a mai napig nem történt meg.

Jávor Zoltán, Szeleczky Zita keresztfia, a Nemzet kishúgáért Alapítvány alapítója éppen ezért küldetésének tekinti, hogy méltó módon gondozza szellemi hagyatékát és a szellemi értékeit megismertesse az utókorral.

„Az alapítvány célja nem csak az archivált művészeti anyag életben tartása, hanem a II. világháború után száműzetésbe kényszerült Szeleczky Zita összmagyarságot érintő közéleti és kulturális szerepének a bemutatása” – fogalmazott Szöőr Anna.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.