Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az e-kereskedelem szabályozása és a kettős termékminőség megszüntetése áll a fogyasztóvédelem középpontjában az idén, de kiemelt feladat maradt a termékbemutatók ellenőrzése is - mondta Kara Ákos a mai sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára fogyasztóvédelmi garanciákat sürgetett a robbanásszerűen bővülő internetes kereskedelem szabályozására, egyúttal eredményesnek nevezte az eddigi intézkedéseket. Az érintett internetes vállalkozások együttműködőek, a hatóságok folyamatosan egyeztetnek velük - tette hozzá.

Kara Ákos közölte, hogy a kettős élelmiszerminőség fogyasztóvédelmi szempontból is fontos probléma, ezért összehasonlító vizsgálatokkal igyekeznek kiszűrni a nem megfelelő minőségű élelmiszereket és nem élelmiszerjellegű termékeket.

Az NFM államtitkára utalt arra is, hogy a megtévesztésre - különösen az idősebbek kihasználására - épülő termékbemutatókat a bevezetett jogszabály módosításokkal (ügyfélszolgálati kötelezettség, ingyenes juttatások reklámtilalma, hitelnyújtási tilalom) sikerült visszaszorítani. A továbbra is működő vállalkozások szigorú ellenőrzésekre számíthatnak, a trükközők ellen a kormány fel fog lépni - hangsúlyozta.

Keszthelyi Nikoletta, az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az internetes vásárlók kiszolgáltatottságának enyhítése érdekében létrehozták a súlyosan jogsértő webáruházak adatbázisát. A kormany.hu oldalon elérhető lista (jogsertowebaruhazak.kormany.hu) február végétől nyilvános és két évig mutatja azokat a vállalkozásokat, amelyek ellen jogerős határozat született e-kereskedelemmel kapcsolatos ügyben.

Ismertette továbbá, hogy a megtévesztő termékbemutatók jelentős része megszűnt ugyan, de megjelentek az orvosi vagy szociális szolgáltatásokat (gyógyszerek, távfelügyelet, stb.) kínáló, valamint a lakásokba, üzletekbe szervezett árubemutatók, ahol a fogyasztó nem élhet az elállás jogával.

Keszthelyi Nikoletta utalt arra is, hogy szeptember óta 31-en jelentkeztek az NFM "Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola" pályázatára, amely azokat az intézményeket díjazza, amelyek alternatív módon támogatják a diákok tudatos fogyasztóvá válását. Az elismerést mostanáig 10 megyében 14 intézmény kapta meg.

forrás: http://www.kormany.hu/

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.