Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

November 30-áig lehet igényelni az egyházak közösségi célú programjainak támogatását - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Várpalotán, ahol átadta a Károli Gáspár-díjat Huszár Pálnak, a Magyarországi Református Egyház Zsinata világi elnökének.

Soltész Miklós reményeit fejezte ki, hogy a járványhelyzet jövő nyáron már megengedi táborok, közösségi programok szervezését. Ezt segíti a támogatás, melyen 200-500 ezer forintot nyerhetnek el a közösségek jövőre megvalósuló egyházi táborokra, közösségi programokra és hitéleti rendezvényekre, a megvalósításukhoz szükséges eszközökre, valamint határon túli egyházi közösségek a magyarság megmaradását szolgáló programokra.
    Az államtitkár szerint ezekkel a programokkal egyaránt erősíthetik az országot, a nemzetet és Közép-Európában azt a kereszténységet, amely megtartó erőt jelent.
    Soltész Miklós a Károli Gáspár-díjjal elismert Huszár Pált olyan istenfélő embernek nevezte, aki a hitet nemcsak megtartja, hanem ahol tudja, bátran felvállalva tovább is adja. Ez a legfontosabb küldetésük a keresztény embereknek - emelte ki.
    Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka évtizedeken át tanított történelmet, angol, német, orosz és latin nyelvet, valamint művészettörténetet a várpalotai Thuri György gimnáziumban, egyetemes egyháztörténetet németül a Pápai Református Teológiai Akadémián.
    A Károli Gáspár-díjat a protestáns tudományok terén kifejtett munkásságáért, a Kárpát-medence magyar reformátusságáért, és az ökumenikus kapcsolatok terén végzett kiemelkedő szolgálatainak elismeréseként vehette át Huszár Pál.
    Az ünnepségen részt vett Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Campanari-Talabér Márta, Várpalota kormánypárti polgármestere is.
    Huszár Pál nagy megtiszteltetésnek nevezte a díjat, a vele járó pénzjutalomból pedig kétszázezer forintot felajánlott a gyülekezetnek a várpalotai református templom külső renoválásához.
    A Károli Gáspár-díjat minden évben a reformáció napja - október 31. - alkalmából adják át, legfeljebb két embernek. A másik díjazott nevét egyelőre nem árulták el, ő a későbbiekben szintén saját intézményében veszi majd át az elismerést.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.