Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Péntektől csak a magyar rendszámú autók tankolhatnak olcsóbban a benzinkutakon – jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

  Kiderültek az extraprofit-különadó részletei is: az adónem két évig lesz érvényben, és összesen nyolc szektorra vonatkozik. A kormány mindezek alapján évi több mint 800 milliárd forint bevétellel számol, ami a rezsivédelmi és a honvédelmi alapba kerül. A miniszter kiemelte: a kormány legfontosabb feladata most az ország biztonságának és gazdaságának védelme – számolt be az M1 Híradója.

 

„Az elhúzódó háború és az energiaválság újabb világgazdasági válsággal fenyeget” – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a kabinet két legfontosabb feladata, hogy a jelenlegi helyzetben ne csupán az ország biztonságát, hanem gazdaságát is képesek legyenek megvédeni, ezért döntött a kormány a rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozásáról.

 

„Mindent meg kell tenni a rezsicsökkentés, a családtámogatások, és a nyugdíjak megvédéséért, és most a kormány olyan döntéseket hozott, és olyan költségvetést fog az Országgyűlés elé benyújtani, amely ezeknek az elmúlt években elért eredményeknek a védelmét biztosítja” – fogalmazott a miniszter.

Kiemelte:

A két alapba extraprofit-különadók kerülnek, ezek biztosítják azt, hogy ezekből az alapokból a kormány a rezsicsökkentés költségeit hosszabb távon finanszírozni tudja; a védelmi fejlesztések költségeire pedig a honvédelmi alap szolgál biztosítékul.

„Válságálló gazdaságot kell építeni, ennek részeként fontos, hogy kézben tartsák a költségvetést és az államadósságot” – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter.

A miniszter azt mondta, ragaszkodnak ahhoz, hogy idén 4,9, jövőre pedig 3,5 százalék legyen a GDP-arányos hiány. Az ehhez szükséges növekvő bevételeket főként extraprofit-különadókból fogják finanszírozni, amelyek a rezsivédelmi, valamint a honvédelmi alapba folynak be.

„A két alap idén összesen kilencszázmilliárd forint. Ebből a rezsivédelmi körül-belül hétszáz-, a honvédelmi pedig kétszázmilliárd. Jövőre természetesen mindkét alap növekedhet, hiszen van gazdasági növekedés, van infláció, tehát a bevételek növekednek” – fejtette ki nagy Márton.

Hangsúlyozta:

nem a profitot veszik el, hanem az extraprofitot vonják el, ezért nem gondolják, hogy az elvonás drágulásként megjelenne a fogyasztóknál.

A miniszter arról beszélt, hogy az extraprofit-különadók idén a bankszektort, a biztosítókat, az energiaszektort, a kiskereskedelmet, a telekommunikációs cégeket, a légitársaságokat, a gyógyszerforgalmazókat – kivéve a kis gyógyszertárakat – érintik. Jövőre pedig visszavezetik a reklámadót is.

Szólt arról is, hogy a kiadási oldalon is csökkentéseket hajtanak végre, hogy elérjék a kitűzött hiányt. Egyrészt csökkentik a minisztériumok költségvetését, másrészt pedig a még el nem kezdett állami beruházásokat egy részét is átütemezik.

„A kormány, hogy megszüntesse a visszaéléseket a benzinár-STOP kapcsán szigorítást vezet be a benzinkutakon” – erről is beszélt Gulyás Gerely a kormányinfón. Péntektől csak a magyar rendszámú autók tankolhatnak kedvező áron.

„Péntektől a magyar kutakon mindenki tankolhat, csak rezsicsökkentett áron csak magyar felségjelzésű autók, csak magyar rendszámmal, magyar forgalmi engedéllyel rendelkező tankolhatnak” – fejtette ki. Kérdésre válaszolva elmondta, a kasszánál fizetéskor be kell mutatni a gépjármű forgalmi engedélyét és az alapján lehet majd fizetni.

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.