Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

City-troli Belváros járat közlekedik  2018. november 17-étől minden szombaton és vasárnap a Fővám tér és a Lehel tér között. Az új járatot Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere, Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója és Szedlmajer László, a BKV vezérigazgató-helyettese mutatta be.

Az eseményen Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere elmondta, hogy Belváros régi álma vált valóra azzal, hogy november 17-től elindul a felsővezeték nélküli - mintegy elektromos buszként működő - troliközlekedés az V. kerületben. A City-Troli Belváros járat hétvégenként, szombaton és vasárnap a Lehel téri és a Fővám téri vásárcsarnok között, a Hold utcai Belvárosi Piacot is érintve szállítja az utasokat, így lényegében „gasztrojáratként” üzemelve elősegíti az itt élők hétvégi bevásárlását is. A belvárosiak számára számos egyéb előnnyel jár a környezet- és utasbarát, zéró emissziós, alacsonypadlós jármű bevezetése, amely az V. kerület tranzitforgalmat csökkentő intézkedéseinek körébe is illeszkedik. A Podmaniczky tér megújítása kapcsán a kerület ugyanezen szempontokat szem előtt tartva szeretné elérni a járatok fejlesztését a lakosság és az utazóközönség megelégedésére.

Dr. Dabóczi Kálmán beszédében kiemelte, hogy ezek az új típusú trolibuszok több mint 4 kilométert meg tudnak tenni felsővezeték használata nélkül, így ennek a járatnak a bevezetésével megvalósulhat a közösségi közlekedés lehetőségeinek akadálymentes és csendes bővítése, amely során csökken a károsanyag-kibocsátás. A vezérigazgató hozzátette, kiemelten fontos, hogy a belváros légszennyezettségének csökkenéséhez a BKK is minél több hasonló kezdeményezéssel hozzá tudjon járulni. Ez az új járat nem csupán a környezetszennyezés csökkentése miatt fontos, hanem a belvárosban élők és közlekedők, és az ide látogató turisták számára is kiemelt jelentőségű, hiszen a belváros turisztikailag fontos helyszíneit is érinti.

Szedlmajer László elmondta, hogy az utasok szempontjából a járat elindítása kiemelten fontos, hiszen ezek a korszerű és környezetkímélő járművek még sokáig jelen lesznek a főváros közösségi közlekedésében. A vezérigazgató-helyettes hozzátette, hogy mindez nem csupán közlekedésszervezési szempontból fontos, hanem azért is, mert ezeknek a járműveknek köszönhetően lesz a budapesti közösségi közlekedés járműflottája környezetkímélő. Kiemelte, hogy a BKV arra törekszik, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsa az utasok kényelme érdekében.

Az új City-troli Belváros járat 2018. november 17-étől minden szombaton és vasárnap, a Fővám tér és a Lehel tér között a 15-ös autóbusz vonalán jár majd. A járat szombatonként 8:30 és 19:00 között, míg vasárnap 9:30 és 19:00 között 30 percenként közlekedik a két végállomása között, érintve a főváros jelentős piacai közül hármat, a Fővám téri, a Hold utcai és a Lehel téri vásárcsarnokot  A járatot minden érdeklődő az érvényes díjszabás szerint veheti igénybe.

A BKK és a BKV a modern technika adta lehetőségeket felhasználva bővíteni tervezi az elektromos meghajtással közlekedő járatok számát a fővárosban, különös tekintettel a belváros dízelüzemű terhelésének mérséklésére. Ezért – első lépésként –  együttműködve az V. kerületi önkormányzattal, a belvárosban tesztjelleggel elindul az úgynevezett City-troli Belváros járat, amely a trolibuszoknál alkalmazott áramszedőket nem használva jut el a Fővám térről a Lehel térre, ezzel is csökkentve a belvárosi közlekedése során a károsanyag kibocsátást. Az új Skoda-Solaris trolibuszok lehetőséget nyújtanak arra, hogy több mint 4 kilométert az áramszedőik nélkül, úgynevezett önjáró üzemmódban tegyenek meg.  A City-troliként közlekedő 67 fő befogadóképességű szóló trolibuszok közül mindegyik alacsonypadlós kialakítású, ezért a mozgásukban korlátozottak, illetve a babakocsival közlekedők is kényelmesen használhatják azokat.

A BKK folyamatosan nyomon követi az új járat bevezetésének tapasztalatait, és az eredmények ismeretében a későbbiekben további fejlesztéseket valósít meg.

Budapesti Közlekedési Központ

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata

BKV Zrt.

​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.