Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Bekerültek a Budapest Dal egyes zeneszámai is a margitszigeti zenélő szökőkút kínálatába, és minden nap 18.00 és 18.20 között hallhatóak.

Budapest Dal 2018 címmel írt ki pályázatot a Fővárosi Önkormányzat, keresve a főváros hangját és támogatva az olyan dalok megszületését, amelyek visszaadják a város hangulatát. A pályázat keretein belül 11 ismert előadót kértek fel, hogy írjanak egy dalt, amelyet fővárosunknak dedikálnak. A dalszerző pályázat minden zenész és énekes számára nyitott volt, végül a szakmailag elismert, független szakértőkből álló zsűri és a közönség közösen döntött Budapest Daláról. A megmérettetést követően valamennyi szerzemény felkerült egy közös zenei albumra, amelyből a margitszigeti zenélő szökőkúton a következők hallhatóak:

Freinreisz Károly: I love Budapest
Caramel: 1873
Király Viktor: Király utca
Benji: Bárhol járok (Budapest Dal közönségdíj)
Charlie: Szerelmek városa
Keresztes Ildikó: Ahol a város őrzi a Dunát
Závodi - Berkes: Óriáskerék – (Budapest a fiatal tehetségekért program különdíj)
Radics Gigi: Budapest szerelem – (Budapest Dal 2018 nyertes)

A Budapest Dal szakmai zsűri és a közönség közös döntése alapján Radics Gigi „Budapest szerelem" című dala lett a győztes, ami egy éven át fogja viselni a „Budapest dala" címet. A közönségdíjat Benji „Bárhol járok" című felvétele kapta, a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját pedig a Zavodi-Berkes Olivér duó nyerte el az „Óriáskerék" című szerzeménnyel.

Radics Gigi nagyon boldog, hogy megnyerte a Budapest Dalt, és a fővárost képviselheti a „Budapest szerelem" című számával. „Különösen büszke vagyok erre a szerzeményre, hiszen a dalt édesapámmal közösen írtuk. Továbbá nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Margitszigeti szökőkút egész nyáron játszani fogja a dalunkat, mely így eljut mind a budapesti, mind a külföldi látogatókhoz." – mondta az énekesnő.

A dalokat az előadók és a budapestiek is szeretik, ezt mi sem jelzi jobban, minthogy az eddig elkészült klipeket a legismertebb megosztó oldalon rövid idő alatt hatalmas érdeklődés övezi, imádják a rajongók, akiknek további jó hír, hogy a Budapest Dalokból folyamatosan készülnek az ízig-vérig Budapest ihlette videók.

Radics Gigi – Budapest szerelem: https://www.youtube.com/watch?v=W9miFdJDtGA
50 ezer letöltés!

Király Viktor – Király utca: https://www.youtube.com/watch?v=mXFY1RFKAgc
62 ezer letöltés!

Benji – Bárhol járok: https://www.youtube.com/watch?v=dQQqoh58ZTk
46 ezer letöltés!

A Budapest Dal 2018 mezőnye minden kétséget kizáróan nagyon erősre sikerült, ahol mindenki megtalálhatja a szívéhez legközelebb álló műfajt - a rocktól a hip-hopon át a vegytiszta popig üde hangulatú, városi feelinget idéző felvételeket tartalmaz. Olyan nagynevű előadók közreműködésével, mint Keresztes Ildikó, Zséda, Frenreisz Károly, Horváth Charlie vagy a fiatalabb generáció kedvencei, Caramel, Király Viktor, a Honeybeast, Radics Gigi, a Zavodi-Berkes Olivér duó, a Compact Disco vagy az Anna & The Barbies.

A siker és a nagy érdeklődésre való tekintettel a városvezetés döntése értelmében a dalok immáron a margitszigeti zenélő szökőkút daljátékának műsorába is bekerültek. A város zöld szívében, egyedülálló környezetben élvezhetjük minden nap koraeste a város ihlette dalokat.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.