Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Budapest megpályázza a „Világ Könyvfővárosa” címet 2023-ban. Ennek a célnak van kulturális és turisztikai jelentősége is: az elmúlt hónapok nagyon kedvezőtlenül érintették mindkét ágazatot, reményeink szerint az egyéves programsorozattal a könyvszakmát és a kulturális turizmusban érintett szereplőket is támogathatjuk – jelentette be Karácsony Gergely. A főpolgármester hozzátette: „A sportesemények mellett itt az idő, hogy kiemelkedő kulturális rendezvényekkel kapcsolatban is megismerje a világ Budapestet”.

Az Egyesült Nemzetek Szövetségének kulturális világszervezete, az UNESCO 2001 óta minden évben pályázati úton választ ki egy-egy várost, amely áprilistól márciusig, egy teljes éven át „A Világ Könyvfővárosaként” (World Book Capital) működik. Az utolsó két európai könyvfőváros Wroclaw (2016) és Athén (2018) voltak, 2020 aktuális könyvfővárosa Kuala Lumpur, 2021-é pedig Tbiliszi lesz. 2023-ban a világrégiók rotációja ismét európai várost is a címhez segíthet majd.

„Szinte napra pontosan 18 évvel ezelőtt örülhettünk egy nagyon régen várt eseménynek, Kertész Imre irodalmi Nobel-díjának. Ez a díj akkor Magyarországot megérdemelt rangjára emelte a nemzetközi irodalmi életben, Budapest ezen az úton kíván tovább haladni most, amikor a Világ Könyvfővárosa címre pályázik.” – mondta el Gy. Németh Erzsébet. A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes arról tájékoztatott, hogy a tervek szerint a programok nagy része ingyenes lesz, mert a főváros vezetésének alapvető célja a kulturális szegénység felszámolása: „Magyarországon sajnos sokan nem tehetik meg, hogy új könyveket vásároljanak, a könyvvásárlás privilégium lett. Amennyiben Budapest pályázata támogatást kap, szándékunk az, hogy mindenki számára elérhető, ingyenes könyv- és olvasásnépszerűsítő programokat szervezzünk.”

A pályázatot szakmai grémium készíti elő, az egyeztetések már a tavaszi karantén ideje alatt elkezdődtek, amikor a fővárosi könyvtárak zárva voltak. „A könyv szeretete, a könyvtárak látogatásának szép hagyománya, az olvasásra nevelés – ezek lehetnek a könyvfőváros-év fókuszában. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár több nagy hazai és nemzetközi szakmai projekt gazdája volt az elmúlt években. Ezek tapasztalatait felhasználva veszünk részt a program megvalósításában – mondta el dr. Fodor Péter főigazgató, a pályázatot készítő szakmai bizottság vezetője.

A lehetséges könyvfővárosoktól az UNESCO azt várja, hogy a tervezett programokkal a résztvevő partnerek és az egész társadalom számára hosszú távon is kedvező hatásokat érjenek el, minél több önkormányzati, regionális, országos és nemzetközi partner köteleződjön el a program mellett, illetve a pályázó működjön együtt az írókat, a kiadókat, a könyvkereskedőket és a könyvtárakat képviselő regionális, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel, és minden további partnerrel, akik a könyv üzleti értékláncát, valamint a tudományos és irodalmi életet képviseli.

„A magyar UNESCO szakbizottságok teljes mellszélességgel a budapesti pályázat mellett állnak” – jelentette ki Z. Karvalics László, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Kommunikációs és Információs Szakbizottsága elnöke. A 2023. évre szóló pályázatot, amely tartalmazza az éves cselekvési program bemutatását, a közreműködők és partnerek listáját, 2021 nyarán kell benyújtania a fővárosnak, a cím odaítéléséről az UNESCO várhatóan 2021. szeptemberében dönt.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.