Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Háromnapos programmal várja a közönséget idén a 6. Budavári Palotakoncertek sorozata: augusztus 3. és 5. között a Budapesti Operettszínház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkcióit láthatja a közönség az Oroszlános udvarban.

Augusztus 3-án és 4-én a Budapesti Operettszínház Bor, dal, asszony című estje lesz látható, Lőcsei Jenő rendezésében, míg augusztus 5-én a Csárdás! - A kelet tangója címmel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép fel Zsuráfszky Zoltán rendezésében - hangzott el az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
    

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a programsorozat valódi kuriózum. Európa egyik leggyönyörűbb díszletében, a budai Várban évről évre az operett műfaját igyekszik minél több emberhez eljuttatni - tette hozzá, kiemelve, hogy a rendezvény a televízió közvetítésével még nagyobb közönséghez juthat el.
    

Mint mondta, a nyári programkínálat egyre színesebb, egyre többen járnak színházba. A 2010-es és a 2017-es adatokat összehasonlítva 2 millióval többen váltanak színházjegyet, mint tíz évvel ezelőtt, 4,5 millióról 6,7 millióra nőtt a színházlátogatók száma. A nyári programokat a kormány is támogatja - mondta az államtitkár, példaként említve a fesztiválkeret háromszorosára emelését három év alatt.
    

Nacsa Olivér, a rendezvény egyik producere kiemelte, hogy az idén hatodik alkalommal megvalósuló esemény évről évre fejlődik, és az idén is tartogat újdonságokat.
    

A Bor, dal, asszony című gálaműsor rövid dialógusokkal és látványos, sokszor fanyar humorú koreográfiával tematikusan mutatja be az operett nagy témáit. A Budapesti Operettszínház szólistáit a színház 50 fős szimfonikus zenekara kíséri, Makláry László, illetve Szabó Mónika vezényletével és a 20 fős balettkar is közreműködik a produkcióban.
    

Lőcsei Jenő koreográfus, rendező kiemelte: a számok túlnyomó részét új koreográfiával, illetve új rendezésben állítják színpadra. Színes, tarka, érdekes, szórakoztató nyári estére számíthat a közönség - mondta a produkcióról, amely augusztus 20-án lesz látható a Duna Televízióban.
    

Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója kiemelte, hogy szinte a teljes társulat bemutatkozik a programban és vendégművészeket is hívtak. Mint mondta, mindig is az együttműködésekben hitt, a magánszféra és az állami szféra összefogásának eredménye a programsorozat sikere. Kiemelte, hogy fontos a TAO-támogatás életben tartása, ha megszigorított formában is, mert ez a garanciája annak, hogy ennyi kulturális esemény tud - nem kizárólag állami finanszírozással - létrejönni.
    

A Vadász Dániel és Nacsa Olivér által 2013-ban először létrehozott látványos, szabadtéri esten a legnépszerűbb operettszerzők, elsősorban Lehár Ferenc és Kálmán Imre legismertebb melódiái hangzanak el évről évre a Budavári Palota gyönyörű miliőjében. A produkcióra magas színvonalú színpad-, hang-, és fénytechnikával készülnek minden évben a rendezők.
    

A tavalyi siker után az idén már második alkalommal a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncszínházi előadása is helyet kapott a programban. Tánckaruk Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese, produkcióik jellemzője a rendkívüli dinamika és a színpadképek látványossága.
    

A Csárdás! - A Kelet Tangója című program egy szerelmi háromszög történetét dolgozza fel a néptánc és a népzene nyelvén. Az előadáson a nézők gyönyörködhetnek a Kárpát-medence táncainak szépségében, virtuozitásában, zenei világának sokszínűségében és gazdagságában.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.