Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A család, az oktatás és a kultúra is erőforrás az ország számára – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett budapesti beszélgetésen kedd este.

  Csák János szerint a kormány intézkedései mindig a kötődésre, a gondoskodás képességére, valamint a béke és a biztonság fenntartására vezethetők vissza. Céljai között egyebek mellett a kultúra akadálymentesítése, a gyermekvállalás megkönnyítése és az ország versenyképességének fenntartása szerepel – számolt be az M1 Híradója.  

Csák János az új kormánystruktúrára utalva emlékeztetett arra, hogy hosszú ideig nem volt kulturális minisztérium, ám ez most létrejött, kiegészülve az innovációval. Mindez azt jelzi, hogy a kormánynak fontos a hagyományos értelemben vett kultúra, de az innovációs kultúra elterjesztése is minden szektorban – jegyezte meg.

 

A miniszter elmondása szerint a most megalakult Kulturális és Innovációs Minisztérium hét területért: a kultúráért, az innovációért, a tudománypolitikáért, a felsőoktatásért, a szakképzésért, a vállalkozásfejlesztésért, valamint a családpolitikáért felelős.

A polgári kormányzat intézkedései alapvetően négy alapvető jó, a kötődés, valahová tartozás; a gondoskodás képessége; az egyensúly; valamint a béke és biztonság biztosítására vezethetők vissza.

Ezek közül most különösen hangsúlyos a biztonság, hiszen ha nem dúlna a szomszédban háború, nem lenne szükség költségvetési kiigazításra és „minden másképpen nézne ki” – magyarázta.

Csák János hangsúlyozta az eredményekben gondolkodás jelentőségét, elmondása szerint a kormányzásban fontos ugyanis a források biztosítása vagy a szabályok megalkotása, de még fontosabbak az eredmények és a megtérülés.

Magyarország ma a GDP 1,3 százalékát fordítja a kultúrára, míg az uniós átlag a fél százalék

– számolt be a miniszter, célként megjelölve a klebelsbergi kultúrkiválóság megvalósítását. A családpolitika terén elmondása szerint három mutató különösen fontos: hogy az első gyerek mielőbb megszülessen, hogy a gyerekes háztartások jövedelme emelkedjen, valamint a kiszámíthatóság.

Csák János felhívta a figyelmet arra is, hogy a nemzetközi innovációs környezet rendkívül gyorsan változik, ezért a versenyképességhez innovatív, rugalmas, együttműködő munkavállalókra és vállalkozásokra van szükség.

A fejlesztendő területekről szólva a miniszter elismerte, hogy a hozzáadott érték terén jelenleg Magyarország az uniós országok utolsó negyedében van, ez azonban véleménye szerint nem eleve elrendelt helyzet. Több kutató, fejlesztő szakemberre van szükség és növelni kell a GDP-arányos K+F ráfordítást is, ez azonban csak akkor hoz eredményeket, ha közben az innovációs kultúra is fejlődik – közölte.

Csák János emlékeztetett arra, hogy a felsőoktatás finanszírozása évi 1055 milliárd forintra nőtt,

ami a GDP több mint 2 százalékát jelenti. A felsőoktatás struktúráján nem tervez változtatást a kormány, most az eredmények megfigyelése jön – jegyezte meg, hozzátéve azonban, hogy közelíteni kell egymáshoz a reálgazdaságot és az egyetemi szférát.

A bemutatkozó beszédét követő beszélgetésen a miniszter arról is szólt, hogy a tudományos életben „a szürkeállomány rendelkezésre áll, a szervezésen múlik, hogy ebből szabadalmak legyenek”. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak, a Magyar Tudományos Akadémiának és a terület többi szereplőjének együtt kell küzdeniük a közös célokért, a tervek szerint erre már őszre meglesz a megoldás – közölte.

Az MTI-nek a kormányzati kulturális nagyberuházások jövőjéről szóló kérdésére válaszolva a miniszter hangsúlyozta, hogy sok minden függ a nemzetközi energiaáraktól. „Lesznek még beruházások, opciósan minden nyitva van hagyva” – fogalmazott, kiemelve a tervezett épületek közül az Új Nemzeti Galériát. Az is fontos azonban, hogy ne legyen ennyire Budapest-központú az ország – mondta el Csák János.

(hirado.hu)

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.