Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ciklusfordulóhoz érkezett a hazai lakáspiac, a kilenc éve tartó meredek emelkedés után idén csökkenhetnek az ingatlanárak – értékelték a helyzetet az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont szakértői csütörtökön újságíróknak.

Az ingatlanpiaci szakértők szerint ugyanakkor az árcsökkenés nem lesz általános jelenség, csak egyes szegmenseket érinthet, a 2008-2013 között tapasztalt mélységű és hosszúságú válságtól pedig nem kell tartani, mivel megmarad az otthonteremtési támogatások nagy része.

 

Valkó Dávid vezető elemző kifejtette, hogy tavaly év végére lefékezett az ingatlanpiac, amiben szerepe volt az orosz-ukrán háborúnak, az elszálló rezsidíjaknak, az inflációnak, a hitelkamatok emelkedésének. Már az első fél évben látszott a csökkenő tranzakciószám, elmaradtak a vevők és mérséklődtek az árak.

Hozzátette, hogy

az eddigi adatok alapján 2022-ben tíz-tizenöt százalékos forgalmi visszaesés volt, amit az idén további húsz-harminc százalékos csökkenés követhet, ugyanakkor megvan rá az esély, hogy 2023 legyen a „mélypont”.

Megjegyezte, hogy a befektetési céllal vásárlók aránya viszont emelkedett, Budapesten például ötven százalékra.

Az árnövekedés mérséklődése a Pest megyei városokban, az agglomerációban indult, az „alkuszint” országosan 6,6 százalékos volt tavaly, ami azt mutatja, hogy van tere az árcsökkenésnek – mondta. Az alkulehetőségek bővülésével a vevők jó üzleteket foghatnak ki az idén, továbbá a befektetési céllal vásárolt lakásokat korszerűsítés után magas haszonnal lehet majd értékesíteni- tette hozzá.

Az elemző szerint ismét Budapest és a kisebb lakások felé terelődhet a forgalom, mivel a magas üzemanyagárak miatt az agglomeráció veszít népszerűségéből, a Covid-járvány után pedig már nincs akkora igény külön dolgozószobára, hiszen kevésbé jellemző a home office.

Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy a panelek válságállók szoktak lenni, mert változatos a kínálat, jó beosztásúak, jelentős részük már megújult energiahatékonyság szempontjából. Egyes panellakások négyzetméterára már meghaladja az egymillió forintot, bár még alatta marad a téglaépítésűeknek – mondta Valkó Dávid.

Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy az ingatlanközvetítő jutalékbevétele négy százalékkal nőtt tavaly.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ingatlantanácsadó igénybevétele most az eladók és vevők számára is jó döntés lehet, hiszen a megváltozott piacon a megfelelő ár meghatározása is nagy kihívás egy kevésbé rutinos tulajdonosnak, míg az otthonkeresőknek a megnövekedett alkulehetőségek kiaknázásában nyújthat segítséget a szakértő .

Kormos Zoltán, az OTP Pénzügyi Pont Zrt. értékesítési igazgatója úgy fogalmazott: „a világvége elmarad, nem omlik össze a lakáshitelpiac”. Optimizmusra ad okot, hogy a makroelemzők szerint elkerülheti a recessziót Magyarország, és az infláció is mérséklődhet – tette hozzá. Úgy véli, az ingatlanhitelezés lendületet kaphat, és fontosnak nevezte, hogy megmaradt a csok.

A lakáshitelkamatok 2022 végére egyes szegmensekben két számjegyűre változtak, azonban a hitelpiac helyzete jobb annál, mint amire számítottunk és a lakossági várakozások is pozitívabbak – fejtette ki Kormos Zoltán. Szerinte idén a magasabb kamatok miatt valamelyest átalakul a lakáshitelezési piac és megnő az állami támogatások szerepe.

A tájékoztatón szó esett arról is, hogy tavaly az ingatlanok Baranya, Komárom-Esztergom és Csongrád-Csanád vármegyében drágultak leginkább, a városok közül pedig Veszprém, Pécs és Eger vitte a prímet ebből a szempontból.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.