Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Dunán és a Tiszán új hidak épülnek, százmilliárdos beruházások jönnek, a Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc háromszögben pedig egy egységes gazdasági övezetet hoz létre a kormány – jelentette be Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter úgy fogalmazott, hogy Debrecen a vidék fővárosa lesz.

 

Lázár János a makói Rádió7 rádiónak adott interjút és egy sor meghatározó bejelentést tett: ötéves beruházási tervet ismertetett, és felvázolt egy új hídépítési programot a Tiszán és a Dunán. Az építési és közlekedési miniszter felidézte: az elmúlt időszakot súlyos döntéshullám jellemezte, amikor személy szerint neki több ezer beruházást kellett leállítania azért, mert nem volt rá pénz. Most viszont a kormány eljutott odáig, hogy néhány tucat beruházás tervezéséről és megkezdéséről érdemben tárgyalt. Ezeket új struktúrába rendezték, amelynek a fókuszában Debrecen áll. Az egyik fő kérdés, hogyan lehet „ráhordani” a munkaerőt a hajdúsági vármegye központjára. Ezért kiemelten fontos az úthálózat fejlesztése. A miniszter jelezte, az M4-es gyorsforgalmi utat Berettyóújfalu irányában folytatni kell, ahogy a Debrecen–Nyíregyháza vasúti és közúti összeköttetés is nagy hangsúlyt kap.

 Lázár János építési és beruházási miniszter (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

„Van egy nagy adósságunk. Minden út Budapestre vezet, Szegedről könnyebb eljutni a fővárosba, mint Debrecenbe. Ezért ha úgy tetszik, egy Debrecen–Szeged hidat létesítünk” – fogalmazott.

 

Annak ellenére, hogy Budapest termeli a magyar GDP harmadát, a vidék megerősítése stratégiai cél, ezért vidéki centrumokat alakítanak ki.

Ez alá számos projektet rendeltek, mint például Berettyóújfalu és Békéscsaba közötti 47-es út négysávosítását. Ugyancsak négysávos utat vezetnek Hódmezővásárhely–Orosháza–Békéscsaba–Debrecen viszonylatban. A Szeged és Debrecen közötti út Mezőberényig van rendben, onnan járhatatlan. Ezt is meg kell csinálni. Kecskemét és Békéscsaba között is lesz egy négysávos út.

 

Algyőnél fejlesztik a kerékpáros-infrastuktúrát, mintegy két kilométer hosszan. Ennek köszönhetően az Algyő–Hódmezővásárhely és a Szeged–Hódmezővásárhely teljes egészében elérhető lesz kerékpárral. A Nagyfán működő börtön megközelíthetőségét is javítani kell, mert ennek a jelentősége megnőtt a migráció kezelése kapcsán. Az ide vezető utat az algyői hídtól szintén felújítják.

Az új Tisza-híd Algyőnél lesz.

Itt már létezik egy kétsávos átkelő, amit naponta 17 500 jármű használt a 2022-es adatok szerint. Csakhogy a forgalmat itt rendszeresen korlátozni kell a rossz műszaki állapot miatt. Ez nem maradhat így, mert megborítja a közlekedést Szeged és Hódmezővásárhely között. Lázár János ennek kapcsán közölte, hogy a két város a jövőben összenő és ikerváros lesz, annak minden gazdasági, politikai és társadalmi következményével.

 

Az új Tisza-híd kiviteli terveinek elkészítésére közbeszerzést írnak ki, ennek értéke több milliárd forint. Lázár János szerint két koncepció van: vagy visszabontják az itteni hidat, a meglévő kétsávot felújítják és pluszban építenek egy új kétsávos hidat, vagy pedig teljesen elbontják a már meglévő átkelőt és egy teljesen új, négysávos hidat hoznak létre. A két lehetőség közül a mérnököknek kell dönteniük.

Az biztos, hogy százmilliárdos beruházásról van szó, az új hídon pedig 90 km/h-val lehet majd haladni. Az a cél, hogy a kivitelezés belátható időn belül megkezdődjön.

Nem az algyői híd az egyetlen, ami napirenden van, Lázár János majdnem féltucatnyit említett meg a makói Rádió7 rádiónak adott interjújában. Az egyik a Magyarcsanád és Csanád közötti Szent Gellért híd, ami új átkelési pont lenne a román–magyar határon. Ha ez meglenne, akkor a lakossági és a teherforgalmat is ki lehetne vinni az M43-ra. Ezenkívül szó van a Maros-hídról Kiszombor és Makó között. Kiderült az is, hogy egy új szegedi Tisza-híd előkészülete is folyik. Ennek az a feltétele, hogy legyen megállapodás a szegedi városvezetéssel az ide tervezett gazdasági fejlesztésekről. Végezetül kitér a mohácsi új Duna-hídra is, amelynek a kivitelezését már elrendelte – tudósított a Magyar Nemzet.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.