Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Átalakulóban az autómosási piac

Néhány éve még a legtöbben butaságnak tartották a víztakarékos autómosást, de mára látszik, hogy van létjogosultsága, sőt egyre nagyobb teret hódít a magyar piacon is. Az ágazat mindössze két év alatt 15-szörös növekedést produkált, becslések szerint jelenleg évi 113 000 alkalommal tisztítanak autót nanotechnológiával. Ilyenkor járművenként mindössze 1,5 deciliter vizet használnak fel, míg a normál autómosások átlagosan 150 liter vizet fogyasztanak. Jelenleg évi közel 17 millió liter vizet spórol a technológia csak Magyarországon. 5-10 éven belül a hazai autómosási piac 60-70 százalékát is lefedheti a víztakarékos tisztítás.


Jelentős átalakulásnak indult a magyar autómosási piac. Az önkiszolgáló, kézi és automata autómosók mellett egyre nagyobb tényező az úgynevezett nanotechnológiás, azaz víztakarékos autómosás is, amelynél mindössze 1,5 deciliter vizet használnak autónként a klasszikus mosók átlagos 150 literes fogyasztásához képest.

Az ágazat mindössze két év alatt 15-szörös növekedést produkált Magyarországon, a 2020-as év pedig még nagyobb áttörést hozhat a technológia széleskörű elterjedésében.

A víztakarékos autómosási piac jelenlegi legnagyobb magyar szereplője, a Greenline idén már három új autómosót nyitott Budapesten (Opera parkolóház, Shopmark parkoló, Nordic Light irodaház), így összesen 31 fix és mobil helyszínen érhető el a szolgáltatásuk itthon. A magyar nyitások mellett nemzetközi szinten már hat országban terjeszkednek. A hollandiai Zwolléban augusztusban nyílik az első mosó, az angol piac fejlesztése is most indul, de Németországban és Ausztriában is az elmúlt hónapokban lett mester franchise tulajdonosa a cégnek.

Tovább növeli a módszer elfogadottságát és ismertségét, hogy egy másik nanotechnológiás mosást végző cég, a Cleango 30 millió forintos befektetést kapott néhány napja az RTL Klub Cápák között című műsorában. A startup azt ígéri, hogy egy applikációs rendelést követően 1 órán belül bárkinek az autóját lemossák – egyelőre Budapest belvárosában. Nemrég megnyitotta első fix egységét egy harmadik hasonlóan dolgozó autómosó, a Safety Wash is. Ők egy lakóparkban kezdték meg működésüket, ami azért is kifejezetten érdekes, mert ilyen helyszíneken eddig elképzelhetetlen lett volna egy mosó létrehozása a zajártalom és a vízelvezetés miatt.

Már most 17 millió liter vizet spórolunk évente

Becslések szerint Magyarországon jelenleg évi 33 millió autómosás történik, ebből csak a töredékénél, nagyságrendileg 113 000 alkalommal használnak nanotechnológiát. Ennek ellenére már most jelentős mennyiségű vizet spórolunk a megoldással.

„A víztakarékos, nanotechnológiás mosással jelenleg évente több mint 17 millió liter vizet takarítunk meg, csak Magyarországon. A lakosság egyre inkább a környezettudatos megoldások felé fordul, és a szakma hozzáállása is nagyot változott az utóbbi években. Az ebben fantáziát látó vállalkozók rájöttek, hogy megtérülőbb és költséghatékonyabb a víztakarékos autómosás a hagyományosnál” – fogalmazott Maróti Árpád, a Greenline autómosó franchise tulajdonosa.

A szakember úgy véli, hogy 5-10 éven belül a hazai autómosási piac 60-70 százalékát is lefedheti a víztakarékos tisztítás. A folyamatosan növekvő népszerűség hátterében többek között az áll, hogy az emberek jobban odafigyelnek a környezetükre, és emellett a technológia jóval praktikusabb a hagyományos autómosóknál. Ráadásul mivel mobilizálható, az emberek számára kényelmesebb helyeken – például bevásárlóközpontok, lakóparkok és irodaházak garázsaiban is - lehet víztakarékos autómosókat nyitni. Így a sofőröknek nem megy el felesleges idejük, de jobb minőségű a végeredmény és tovább is tiszta marad a jármű.

Meg tud tisztulni egy autó másfél deci vízzel?

A nanotechnológiás mosás autónként csupán 1,5 deci vizet igényel, és nem pusztán környezetkímélő hanem hatékony is: 1-2 lépcsőssé teszi az egyébként 5-6 lépéses folyamatot, így mindenkinek időt takarít meg.

A nanorészecskék a karosszéria és a kosz közé ékelődnek, ami után egy egyszerű áttörléssel, karcmentesen távolítható el a szennyeződés. A formula viaszt is tartalmaz, így tükörfényes karosszéria az eredmény, ami tovább marad mutatós, hosszú távon akár pénzt is spórolva az autó tulajdonosának.

 


 

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.