Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Hétfőtől szeptember végéig a Testnevelési Egyetem aulájában látható az Arany pillanatok című vándorkiállítás, amely a legendás Aranycsapat tagjainak relikviáit mutatja be.

A megnyitón Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott: jóleső, sőt spirituális érzés, hogy alkalom adódik felidézni a magyar sport, a magyar labdarúgás egyik legsikeresebb időszakát. Egyben emlékeztetett, hogy az 1953-as londoni magyar-angol 6-3-as mérkőzésen a magyar válogatott - a britek szerint is - felülmúlhatatlanul játszott. Tarlós kiemelte, a magyarok a mai napig hősként emlékeznek az Aranycsapat játékosaira, sőt "nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne ismernék legalább Puskás Ferenc nevét, még a gyerekek is".

A főpolgármester úgy fogalmazott, a futballisták nem egyszerűen sztárok, hanem egyéniségek, példaképek voltak, akik játékukkal iskolát teremtettek. A kiállításról úgy vélekedett, hogy hiteles és átélhető képet ad a játékosok személyes világáról, és a magyarok emlékeztében ma is élő történeteket idéz fel.

​

Az Arany pillanatok című vándorkiállítás igazi ritkaságokat mutat be, hiszen az egykori kiváló labdarúgók hagyatékának legkülönlegesebb darabjait is tartalmazza.

Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete a magyar labdarúgás legkeserűbb, legszomorúbb napjának nevezte 1954. július 4-ét, amikor a válogatott Bernben 3-2-re elveszítette a világbajnokság döntőjét Németországgal szemben, de hozzátette: az azóta eltelt 65 év során kiderült, hogy az volt egyben a magyar futball legnagyobb sikerének napja is.

Mocsai Lajos, a házigazda Testnevelési Egyetem rektora kifejtette, nagy öröm számára, hogy a nyitóhetén veszi kezdetét az Aranycsapatról szóló kiállítás, hiszen a legendás válogatott által képviselt értékek segítségével az egész tanévnek megadhatják az alaphangulatot. Hozzátette, a tárlat nyilvános, vagyis az aula kapui minden érdeklődő számára nyitva állnak.

Balogh Balázs, Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója a gyűjteményről elmondta: "mindig találunk olyan dolgokat, amire nem is gondoltunk". Hozzátette, a közeljövőben a vajdasági Bácskatopolyán is látható lesz a kiállítás.

MTI

A főpolgármester teljes beszéde:

Tisztelt Rektor Úr! Igazgató Úr! Tisztelt Megjelentek!

"Mi az emberi kor a régi dolgok emlékezete nélkül?"  - Cicero elmélkedik így a múlt emlékezetének fontosságáról. A magam részéről én is szeretek a múltba visszatekinteni.

Az Aranycsapat relikviáit rendszerező kiállítás megnyitóján alkalom adódik arra, hogy felidézzük a múltnak a magyarok számára oly kedves emlékeit, minden idők legsikeresebb magyar futball válogatottjának diadalmenetét, a világon ma is a legnépszerűbb sportág tanulságos történetét.

A futball őstörténete állítólag egészen a 3.századig és egészen Kínáig nyúlik vissza, ahol szőrrel, tollal kitömött bőrlabdát kellett a kéz használatát tiltva egy hálóba juttatni.

A modern értelemben vett labdarúgás bölcsője Anglia volt, valamikor a 14. században. A játék képe abszolút eltért a ma megszokott szabályoktól. Az egész napos mérkőzések jórészt nem voltak mások, mint tömegverekedések. Falvak, városrészek játszottak egymással, sokszor akár több száz ember részvételével. A "kapuk" olykor irdatlan távolságra voltak egymástól.

A játék népszerűsége azonban feltartóztathatatlan volt. Elkerülhetetlenné vált bizonyos konkrét szabályok felállítása. 1801-től már hivatalosan is ugyanannyi játékosnak kellett lennie mindkét csapatban, meghatározták a játéktér méretét és a kapuk is kezdtek hasonlítani a maiakhoz.

1857 – ben Angliában megalakult az első labdarúgó klub és 1863. október 26 -án – elsőként a világon – megalakult az angol labdarúgó szövetség.

Az 1870-es években alakult ki a 11 játékosos csapatforma. Ekkor terjedt el európaszerte a jól értelmezhető szabályokkal játszható, sportszerű és élvezetes labdajáték. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 1904 – ben alakult, jelenleg már több mint 200 tagszervezete van.

A futballt kemény, férfias sportnak tervezték, és ennek megfelelően játszották. Előrevágták a labdát, majd utánarohantak, megharcoltak érte. A passzolást a gyengeség jelének tartották. Erős, gyors, jól cselez. Ezek voltak az angol játékosok legfontosabb tulajdonságai.

A kemény taktika bevált, mert az angol válogatottat ezzel a harcmodorral 90 év leforgása alatt egyszer sem sikerült megverni hazai pályán. Nem lenne igazságos azonban

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.