Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy év alatt közel 300 minősített bringabarát szolgáltató regisztrált a MAKETUSZ Országos Kerékpáros Szolgáltatói Hálózatába.

A rendszerben olyan éttermek, szállodák, kempingek, látnivalók és más turistacélpontok találhatók meg, ahol kerékpárosbarát szolgáltatásokkal készülnek a biciklisek fogadására. A bringabarát szolgáltatók között a maketusz.hu-n és az ingyenes Kerékpárosbarát applikációban is kereshetünk.

A szövetség tavaly, két EU-s kerékpáros turisztikai térségfejlesztési projekt kapcsán indította el az Országos Kerékpáros Szolgáltatói Hálózat projektet.
Ma már többek között 57 szálloda, 46 vendégház, 5 kemping, 86 vendéglátóhely és 28 különböző attrakció minősül kerékpárosbarátnak. Ezek között van látványsörfőzde a Fertő-tónál, de olyan Somogy megyei vendégház is, ami a biciklizés történetét mutatja be.

“Amióta megjelent a Kerékpárosbarát applikáció, ugrásszerűen megnőtt az érdeklődők száma. Az együttműködés előnyös a kerékpárosoknak, akik az applikáció segítségével láthatják, hol fogadják őket jó szívvel, és hol tudják a biciklit biztoságosan tárolni. De előnyös ugyanakkor a szolgáltatóknak is, hiszen bekerülnek a kerékpárosok számára elérhető adatbázisba, így ez kölcsönös haszon” - fűzi hozzá a vezető.

De mivel is kedvezhet egy hely igazán a bicikliseknek?

Minden bringás számára elsődleges szempont a kerékpár biztonságos tárolása, legyen szó éjszakai szállásról, vagy egy gyors kávéról a túra közben. Jól jön, ha menet közben meg tudják tölteni a kulacsukat, és legalább ilyen fontos a telefon töltöttsége is, hiszen a készüléket navigációs célokra is használják út közben.

A szolgáltatói jelentkezéskor különféle kritériumoknak kell megfelelni, amelyek meglétét a MAKETUSZ szakemberei ellenőriznek is. Ezek között szerepel például, hogy milyen egy kerékpárosbarát biciklitároló, vagy állvány. Hiányosság esetén a szakemberek javaslatokat tesznek és segítik a szolgáltatókat, hogy bekerülhessenek a rendszerbe.

A regisztráltak közül sokan magasnyomású mosót is üzembe helyeznek, így igyekeznek a valós igények alapján fejleszteni. A legjobb “lefedettséggel” egyelőre a Sopron környéke, Felső-Tisza és a Szigetköz bír, ahol elsőként indult a szolgáltatók bevonása.

Az eddig regisztráltak már mindannyian megtalálhatók a MAKETUSZ újonnan megjelent Kerékpárosbarát applikációjában. Ez tartalmaz vendéglátó- és szálláshelyeket, attrakciókat, bringaparkokat, vízvételi helyeket, szervizpontokat, bringás pihenőket: mindent, ami hasznos lehet egy kerékpáros túra során.

A felhasználók különböző, a hazai útvonalhálózatot megjelenítő alaptérképek és térképrétegek közül választhatnak. Az egyes rétegek más-más információval egészítik ki az alaptérképet, a hőtérképen például megnézhetjük, az egyes kerékpáros útvonalakat mennyire intenzíven használják a bringások.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.