Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Évtizedek óta dédelgetett álom vált valóra: elkészült az Aranyvonat rekonstrukciója

Augusztus 20-án, a Magyar Vasúttörténeti Parkban mutatják be az immáron évtizedek óta tervezett, és az elmúlt öt év alatt rekonstruált Aranyvonat szerelvényét. Az ünnepélyes esemény alkalmával a látogatók díjmentesen tekinthetik meg az újjáépített járművet, amely egyszerre felel meg a mai vasúti közlekedési szabványoknak és a történelmileg hiteles rekonstrukciós elvárásoknak.
 
Az „Életre kel az újjáépített Aranyvonat” elnevezésű program történelmi eseményeket idéz fel: 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából az uralkodói ereklyét, a Szent Jobbot a köznyelv által Aranyvonatnak hívott vasúti kocsin vitték országos körútra. Az II. világháború végén elpusztult egykori ereklyeszállítót most régi pompájában tekinthetik meg az érdeklődök.

                       

Az ereklyeszállító díszkocsi rekonstrukcióját a kárpát-medencei hadisírgondozói tevékenységéről vagy Gyimesbükkön a legkeletibb magyar vasúti őrház felújításáról ismert Budakeszi Kultúra Alapítvány kezdeményezte 2010-ben a magyar királyi koronaőrség még élő kilenc tagjával e történelmi hagyomány ápolására 1991-ben alapított Magyar Koronaőrök Egyesületével közösen. 2015-ben a magyar kormány az ügyet felkarolva a Magyar Nemzeti Múzeumot bízta meg a rekonstrukció elkészítésével. Az újjáépítés koncepciójának meghatározását a Magyar Nemzeti Múzeum a rekonstrukciót kezdeményező egyesületekkel egyeztetve alakította ki és a tervezésbe bevonta a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumot és a Vasúttörténeti Parkot.

A rekonstrukció a hosszútávú és rugalmas hasznosíthatóság érdekében úgy készült, hogy a díszkocsi ne csupán helyhez kötött kiállítási tárgyként funkcionáljon, hanem mozgatás, illetve a vasúti forgalomba való bekapcsolódás révén országszerte és széles körben ismertté válhasson, bemutatható legyen. A feladat világszinten is egyedülálló volt, hasonló újraépítésre még sehol nem került sor, hiszen a korabeli építési sajátságok mellett a modern vasúti közlekedés szabályait is figyelembe kellett venni a munka során.
 
Aprólékos, történeti forrásokra épülő szemlélet határozta meg a több évig tartó munkafolyamat egészét. Napjainkban, amikor a vasúti kocsik sorozatgyártásban készülnek, rendkívüli kihívást és egyúttal sikert jelentett a minden megoldásában egyedi, korabeli és modern műszaki megoldásokat egyaránt alkalmazó ereklyeszállító díszkocsi kivitelezése, a mai biztonsági elvárásoknak és szabványoknak is megfelelő, de mégis a korabeli kialakításhoz hű anyagok megtalálása, bizonyos kézműves technikák rekonstruálása, újratanulása.
 Az eredeti vasúti kocsi a Magyar Államvasutak Dunakeszi Főműhelyében készült, és most ennek utódvállalata, a TMH csoport és a Magyar Vagon tulajdonában álló Dunakeszi Járműjavító végezte a rekonstrukció tervezési és kivitelezési munkáit. A majdnem 100 éves vállalat történetében különleges kihívást jelentett az ereklyeszállító újjáépítése, amit azzal is kifejezésre juttattak, hogy a díszkocsi augusztus 12-én tartott „búcsúztatóján” a vállalat 206 a munkában részt vett dolgozója díszes, névre szóló emléklapot vehetett át.

A Szent Jobb ereklyeszállító díszvagon az Aranyvonat augusztus 20-i ünnepélyes bemutatását követően állandó jelleggel a Vasúttörténeti Parkban lesz megtekinthető.
 
Bővebb tájékoztatásért, részletes programért, valamint a járványügyi helyzettel kapcsolatos előírások miatt kérjük, látogassák meg a www.vasuttortenetipark.hu oldalát.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.