Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén nem építi ki a karácsonyi díszítő világítást a fővárosi önkormányzat az általa kezelt helyeken a jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes előterjesztését 18 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében és 8 tartózkodás mellett támogatta a testület.

 

Az intézkedés révén 28,3 millió forintot lehet spórolni, illetve – mint írták – jelentős szén-dioxid-kibocsátáscsökkentés is elérhető. Az előbbi összeget az általános tartalékba csoportosítják át.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a döntés értelmében nem lesz díszkivilágítás például az V. kerületben, a Váci utcában a Vörösmarty tér és Fővám tér közötti szakaszon és a környező kis utcákban, valamint a Deák Ferenc utcában és a Városháza parkban. A VI. kerületben az Andrássy út egy részén, az Oktogonon, a Nagymező utcában, a Liszt Ferenc téren nem lesz karácsonyi díszkivilágítás, az I. kerületben pedig a Batthyány téren és a Clark Ádám téren.

A közgyűlés 29 igen szavazattal, egy ellenszavazattal módosította a parkolási rendeletet, ennek alapján a II. kerület kezdeményezésére január 1-től C várakozási övezetbe sorolják a Gábor Áron utca – Szilágyi Erzsébet fasor – Lotz Károly utca – Pasaréti út – Gábor Áron utca – Pusztaszeri út (beleértve a Felső Zöldmáli szervizútszakaszát is) – Alsó Zöldmáli út – Pusztaszeri út – Csejtei utca – Józsefhegyi utca – Szemlőhegy utca – Áldás utca – Eszter utca – Alsó Törökvész út – Bimbó út – Alvinci út – Lévay utca – Fillér utca – Lórántffy Zs. utca – Hermann Ottó utca -– Radna utca – Pasaréti út által határolt területet, beleértve a határoló utakat és tereket, valamint B várakozási övezetbe sorolják a Szépvölgyi út 52-66 szám alatti szakaszokkal körülhatárolt területet.

László Imre XI. kerületi polgármester kezdeményezésére az Etele tér környéke – a bevásárlóközpontra tekintettel – a D vezetből C övezetbe került át, így ott a parkolás óránként 100 forinttal kerül majd többe. Erre  azért van szükség, mert a bevásárlóközpontban magasabb a parkolási díj, mint a közterületen, így a közterületi telítettség a lakossági várakozást nehezíti.

A VIII. kerületben pedig megemelik a Rákóczi téri mélygarázsban alkalmazott várakozási díjakat, mert az ottani parkolás fele annyiba kerül, mint a környező közterületi várakozóhelyeken.

Döntöttek arról, hogy a Margitszigeten nem lesz érvényes az ingyenes közösségi autóbérleti várakozás és arról, hogy a megfelelő döntések előkészítése után a Kelenföldi P+R parkolók őrzött, fizetős P+R várakozóhelyként működjenek.

A képviselők többsége úgy határozott, hogy a közösségi költségvetés „Zöld falak a belvárosban” elnevezésű nyertes pályázatának megvalósításáért 50 millió forintos összeggel pályázatot írnak ki a fővárosi ingatlanok közterületi homlokzatainak zöldítésére. Ennek során tartószerkezetre és/vagy falra futatott kúszónövényekkel, az arra alkalmas területeken közvetlen talajkapcsolattal vagy növénykazettába ültetéssel „zöldítik” a homlokzatot.

A képviselők egyhangúlag úgy döntöttek, ismét meghirdetik a 30 millió forint keretösszegű udvarzöldítési pályázatot, amelyen társasházak, lakásszövetkezetek nyerhetnek támogatást belső udvarok felújítási és megújítási munkáira, növényzet telepítésére, kész bútorok beszerzésére.

Ugyancsak egyhangúlag határoztak arról, hogy a részvételi költségben nyertes „városi erdők” ötlet megvalósításáért két helyszínen lesz erdőfejlesztés: a XVII. kerületben az Anna utcánál, ahol mintegy 2700, valamint a XXIII. kerületben a Temetősor utcánál, ahol 2300 erdészeti facsemetét telepítenek, rönkpaddal, piknikasztallal, hulladékgyűjtő edénnyel. A kivitelezési feladatok legkésőbb jövő április 30-ig fejeződnek be.

A képviselők arról is döntöttek, hogy az „utcai megkereső és ártalomcsökkentő program” megvalósításáért 9,5 millió forinttal támogatják a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány projektjét, amelyben ártalomcsökkentő eszközöket, segítséget és információt biztosítanak a szerhasználóknak.

Az ArtWorkShop Egyesület pályázata pedig ötmillió forintot nyert. Az egyesület a HepaGo elnevezésű buszos mobil programmal vett rész a pályázaton, és vállalta, hogy az elért szerhasználóknak ártalomcsökkentő és higiénés eszközöket biztosítanak fertőzések megelőzésére, valamint HIV- és Hepatitis-C-szűréseket végeznek.

A közgyűlés döntött arról is, hogy 19,2 millió forint értékben pályázatot írnak ki idősotthonokban tartott állatterápiás programokra.

A képviselők többsége támogatta azt a javaslatot, hogy Budapest egyesítésének 150. évfordulójához kapcsolódóan Magyarország településeit jelképezze az a rózsakert, amely a Gellért-hegyen, a Jubileumi park területén létesítenek, 90 millió forintból. A rózsakertet a Budapesti Közművek Főkert divíziója telepíti 2023. december 31-ig.

A képviselők egyhangúlag döntöttek arról is, hogy a II. kerületben teret neveznek el Solt Ottiliáról, a hazai szociális és emberijogi mozgalom kiemelkedő alakjáról. A VIII. kerületben egy eddig névtelen közterület neve Vagon köz lesz, a XII. kerületben pedig az Eötvös út egy szakaszát Kopp Mária sétányra nevezik át, az orvos, pszichológus tiszteletére. A XIV. kerületben parkot neveznek el Pécsi Eszterről, az első magyar női építészmérnökről és Slachta Margitról, az első magyar női országgyűlési képviselőről, Szécsi Margit költő emlékére pedig teret neveznek el.

A közgyűlés egyhangúlag döntött arról is: két új civil munkacsoportot hoz létre, hogy a budapesti civil szervezetek az ifjúságügy és a sport területén beleszólhassanak a főváros életét befolyásoló döntésekbe.

 

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.