Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kínából viszont már kár ajándékot rendelni

A futárszolgálatok az előző évek tapasztalataira alapozva felkészültek a nagy karácsonyi dömpingre, az viszont megjósolhatatlan, hogy a koronavírus-járvány miatt az egyébként is óriási e-kereskedelmi forgalom mekkora ugrást produkál decemberben. Durst Gergely, a csomagpont.com ügyvezetője szerint az ünnepekre Kínából rendelni már esélytelen, de Európában még lehet gondolkozni. Fontos, hogy ha valaki idén a karácsonyt megelőző utolsó héten próbál online vásárolni, 50 százalék az esélye, hogy a csomagot be is tudja majd tenni a fa alá.

Rekordértékű, ezer milliárd forint fölé nőhet az e-kereskedelmi forgalom, a futárszolgálatok által kezelt havi átlag nagyjából kétmillió csomag hatmillióra is felugorhat. A cégek a depóban, a szortírozókban dolgozók és a sofőrök számának növelésével is próbálnak felkészülni a rendkívül nehéz időszakra, de ezt sok előre nem kiszámítható tényező is befolyásolhatja.

Durst Gergely, a csomagpont.com ügyvezetője arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány márciusi kezdete után sok embernek megszűnt a munkahelye, a válság pedig kihatott a futárszolgálatokra is. Bár a nagyobb vállalatoknál felpörögtek az események, a 4-5 teherautót üzemeltető, kisebb létszámmal működő futárcégek bedőltek. A náluk munkanélkülivé vált sofőrök mostanra a nagyoknál próbáltak meg elhelyezkedni, ami a karácsonyi csúszást részben megakadályozhatja.

A Black Friday után jön az őrület

Az e-kereskedelmi szakértő szerint most még nincs csúszás a csomagszállításban, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján ebben nincs is semmi meglepő.
„A Black Friday környékén elképesztő kampányidőszak vette kezdetét az utóbbi néhány évben. Az emberek kivárnak, megvárják, milyen akciók lesznek, így november végéig átlagforgalmat tapasztalhatunk csak. Ezután viszont megőrül a piac, hirtelen mindenki elkezd rendelni” – magyarázta.

Szöllősi András, a csomagpont.com tulajdonostársa mindenkinek azt javasolja, hogy Kínából már ne rendeljen karácsonyra, mert ha újabb szigorítások jönnek, akkor a csomagok szállítása is nehézkesebbé válik. Európából még van idő online ajándékot venni, de itt is legalább két héttel előre kell gondolkozni.


Még mindig nő az online rendelők száma

Durst Gergely szerint az e-kereskedelem óriási növekedésen megy keresztül. Még mindig csak a lakosság 40 százaléka mondhatja el magáról, hogy életében legalább egyszer rendelt valamit az interneten, de a számuk dinamikusan növekszik, két okból kifolyólag is.

„A multik is belekóstoltak az online világba, webáruházakat indítottak, a nevükkel pedig behoztak olyan új vásárlókat, akik ettől korábban tartózkodtak. A másik tényező természetesen a koronavírus-járvány, emiatt már márciusban érezhetően megemelkedett a csomagforgalom az országban. Ugyanakkor azt látjuk: az új megrendelők megtapasztalták, hogy nincs hátránya ennek a vásárlási formának, de ennek a görbéje várhatóan csak jövőre rajzolódik majd ki” – értékelt.

Éppen ez jelenti a bizonytalanságot a karácsonyt illetően is, mert ugyan most gördülékenyen dolgoznak a futárszolgálatok, beláthatatlan, hogy a fertőzés miatt például tavalyhoz képest mennyien döntenek az online ajándékvásárlás mellett. 

Durst Gergely összegezve arról beszélt, hogy Magyarország 15-20 évvel van lemaradva Amerikához képest, ahol például webáruház közvetlenül már nem is tud szerződni futárcéggel, csak konszolidátor partneren keresztül, mint amilyen a csomagpont.com is. Az együttműködés előnye, hogy egy-egy csomagon akár 700-800 forintot is spórolhatnak az ügyfelek, amit ha évi százezer darabbal összeszorzunk, hatalmas költségmegtakarítást jelent. 
 



A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.