Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a kormány nevében köszöntötte hétfőn a parasportolókat a Magyar Parasport Napja (MPN) alkalmából.

    A kormány Facebook-oldalára feltöltött kisfilmben Kásler Miklós emlékeztetett: az Országgyűlés 2017. december 12-én egyhangúlag határozott arról, hogy minden évben február 22. a Magyar Parasport Napja, amelyre idén így már negyedszer kerülhet sor.
    "Külön szeretném megköszönni mozgásukban korlátozott sportoló honfitásainknak, hogy a fizikai nehézségek ellenére elhivatottan mutatnak példát a társadalom minden tagja számára, és bizonyítják, hogy megfelelő elszántsággal és szorgalommal minden nehézség leküzdhető és teljes életet lehet élni" - fogalmazott a miniszter.
    Szabó Tünde azt mondta, a MPN nagyon fontos, "hiszen a társadalmi felzárkóztatás integrációját képviseljük azzal, hogy a fogyatékkal élőket még közelebb hozzuk az épekhez". Az államtitkár úgy véli: ma már elmondható, hogy a sportban dolgozók az ép sportolók mellett a fogyatékkal élőkkel is ugyanúgy foglalkoznak.
    "Nagyon büszkék vagyunk a parasportolókra, hiszen ők azok, akik nap mint nap bizonyítják, hogy lehetetlen nem létezik" - jelentette ki Szabó Tünde.
    Az idei MPN egyik nagykövete - Póta Georgina kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező mellett - Szvitacs Alexa Eb-győztes para-asztaliteniszező, aki korábban az épek között versenyzett.
    "Úgy gondolom, hogy hitelesen tudok közvetíteni a két sportvilág között. Számomra nagyon fontos az érzékenyítés, úgy gondolom, hogy nagyon sok helyre el kell juttatnunk a parasport üzenetét: fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni" - fogalmazott a játékos, aki a nap folyamán több iskolába is ellátogat, hogy népszerűsítse ezt a gondolatot és online tanórákon is részt vesz.
    Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke azt mondta, hogy ezen a napon a magyar parasport történelmét és jelenét is ünnepeljük.
    "Azt mutatjuk meg, hogy mindenki győztessé válhat. Magyarország kormányával együttműködve igyekszünk megteremteni a lehetőséget minden fogyatékos embernek arra, hogy a sportot válassza önkifejezése eszközéül, és ezzel büszkévé tegye a teljes magyar nemzetet" - fejtette ki.
    A Magyar Parasport Napjának dátumválasztása szimbolikus, hiszen 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, amely sokáig az egyesület volt, amelyben a fogyatékkal élők szervezett keretek között sportolhattak.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.