Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elvi megegyezés született a Liszt Ferenc repülőtér okozta zajterhelés ügyében, és belátható időn belül megszüntetik az éjszakai repüléseket – jelentette be Tarlós István főpolgármester az M1 műsorában.

Közölte, hogy a héten tárgyalt a Budapest Airport és a HungaroControl vezetőivel, csütörtökön pedig Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral. „Elvben megegyeztünk. Tehát reálisan és lelkiismerettel kijelenthető, hogy belátható időn belül, még az is lehet, hogy rövid időn belül, meg tudjuk szüntetni az éjszakai repüléseket”, és a közlekedési hatóság kezébe tudja adni a minisztérium a zajmérés jogosítványát – fogalmazott a főpolgármester.

Tarlós István elmondta: az éjszakai repülés főleg a mély alvás időszakában probléma, és szeretné a javasolt – éjféltől reggel ötig tartó – repülési tilalmat reggel hat óráig kitolni. Szerinte jelentős előrelépést értek el az ügyben. „Tehát nem megkezdtük az egyeztetéseket, hanem lassan a legvégén vagyunk” – mondta.

Nincs közelben lévő kiváltó repülőtér

Tarlós István szólt arról is, hogy Budapest esetében probléma, hogy nincs a közelében kiváltó repülőtér, amelyet használni lehetne éjszakai mentesítésre. Távlati tervként korábban felvetette, hogy a katonai és a teherszállító repülőgépeknek egy közelben levő kisebb repülőteret kellene használniuk.

A Gyurcsány-kormány annak idején kötött egy 75 évre szóló szerződést, amely kiköti, hogy a Liszt Ferenc repülőtér legalább száz kilométeres körzetén belül nem lehet másik repülőteret építeni – tette hozzá.

Sokévnyi küzdelem az egységes parkolásért

A budapesti parkolási rendszerről elmondta, hogy évek óta küzd az egységes parkolásért. Az ugyanis nem normális, hogy 23 módon rendezik az ügyet. Továbbá a parkolásból befolyt bevételeknek a közösségi közlekedés büdzséjében lenne a helyük – mondta.

Tarlós István elmondta, hogy a XIV. kerületben rendkívül magasak a parkolás költségei, és ott veszteséges a működtetés. Gyakorlatilag a főváros összes kerülete nyereséges – közölte, majd példaként emelte ki, hogy a VI. kerületben, ahol kevesebb a várakozóhely, mint Zuglóban, egymilliárd forint feletti a nyereség.

Zuglón kívül a X. kerületben veszteséges a fizetős parkolás, de alig van rá igény. Itt a mérleg mínusz 30 millió évente, Zuglóban pedig jelenleg mínusz 793 millió forint, és az idei költségvetésben is további 300 millió forint veszteséget terveztek be – mondta Tarlós István hozzátéve: itt valami nem stimmel. Rámutatott arra is, hogy az összes parkolási szerződést a kerületek kötik önálló jogi személyként.

Az Európa legjobb úti célja díj az utóbbi tíz év munkájának az eredménye

A főpolgármester azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön a Városházán átvette a Budapestnek ítélt Európa legjobb úti célja 2019 elismerést, elmondta: soha nem kapott még egyetlen győztes annyi szavazatot, mint most Budapest.

A díj az utóbbi tíz év munkájának az eredménye, és ebben sok embernek a munkája benne van. Ide sorolhatók a szállodaipar vezetői és dolgozói, a vendéglátóiparban dolgozók, a közbiztonságról gondoskodók, a kulturális szférában dolgozók egésze, a kormány és Budapest népe. Azt a legrosszabb indulattal sem lehet állítani, hogy a díj elnyerésében a város választott köztestülete és a városvezetés intakt lenne – jegyezte meg.

Tarlós István érdekesnek nevezte, hogy a kitüntetésről szóló februári értesítés előtt két nappal „nagy hangon” jelentette ki Zugló polgármestere, Karácsony Gergely (Párbeszéd), a baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltje, hogy „mi tönkretettük ezt a várost”.

A főpolgármester a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt közölte, hogy a főváros honlapján, a Budapest.hu oldalon március 21-én közzéteszik a budapesti fejlesztésekről szóló projektlistát. Ez tartalmazza majd a 2010-ig megvalósult, a folyamatban lévő és a tervezett beruházásokat. Külön csoportként teszik majd közzé az állam és a főváros közös beruházásait.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.