Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarországon még mindig tartja magát az a kissé idejétmúlt szemlélet, miszerint az építész tervezésben egy kézben kell tartani az esztétikát és a műszaki tervezést. Fejlettebb építéstechnológiával rendelkező országokban ezt a metódust szinte már egyáltalán nem alkalmazzák.
Napról-napra kerülnek a piacra újabb és újabb felhasználásra javasolt építőipari termékek, az innovatív anyagok vizsgálata, alkalmazása pedig folyamatos kutatást, lexikális - és tárgyi tudást, valamint önképzést követel meg az építészektől. A megszerzett tudás készségszintű alkalmazása is elengedhetetlen, nem csoda tehát, hogy a design megalkotásával foglalkozó szakemberek az új technológiákat már nem feltétlenül tudják számontartani. Egyre több beruházó és építésziroda ismeri fel a – Magyarországon még kuriózumnak tekinthető - új metódus előnyeit, és a tervezés során alkalmazzák a design és a műszaki - konstruktőr építészet szétválasztását.
„Lehet úgy is építeni, hogy már a tervezési szakaszban minimalizáljuk, kiküszöböljük a nagyberuházásoknál gyakran előforduló, hosszú és költséges jogi procedúrákat és garanciális ügyintézést” – hangsúlyozza Dudinszky Orsolya. „Egy-egy projektben, épülettervezésnél 15-20 szakág is megjelenik. A szakágak munkáját a generáltervező fogja össze, ahhoz azonban, hogy a tervdokumentáció valamint a kivitelezés minősége is kiemelkedő legyen, a generáltervezői pozícióba designer építészek helyett konstruktőr építészekre van szükség.”
A cég ügyvezetője szerint az építőipar az egyik legköltségesebb iparág, ahol egy-egy helytelenül megválasztott - és hibát generáló - anyaghasználat vagy megoldás, több százmilliós károkat is okozhat, emellett erkölcsi - és akár emberi életben mérhető károk is bekövetkezhetnek.
Az építész tervezés három legfontosabb mérföldköve a vázlatterv, az engedélyezési terv, valamint a kiviteli terv. A vázlatterv egy "álmot" mutat meg, amelynek esztétikáját az engedélyezési terv önti formába. Ez a dokumentáció kerül a hatóságokhoz, amelyek ellenőrzik, hogy a tervezett épület megfelel-e a hatályos magyar szabályozásnak. Ezt követően készül el a kiviteli terv, amely már a megvalósítás részleteiről szól.
„Jellemzően a kiviteli tervdokumentációk készülnek Magyarországon gyengébb minőségben, ezekből lassan és pontatlanul lehet költséget tervezni, és építeni is. Ugyanakkor, ha a kiviteli tervet épületszerkezeti szaktervezői (konstruktőri) tudással felvértezett csapat készíti, már a tervezésnél - a tervezési idő csökkentésével - megtakarítás érhető el, az építésnél pedig hatványozott költségcsökkenés jelentkezik” – emeli ki Dudinszky Orsolya.
Optimális megoldás, ha a konstruktőr már az engedélyeztetési szakaszban is aktív résztvevőként segíti a tervfejlődést, majd a következő fázisban a kiviteli tervet precíz műszaki formába önti. Ez azért rendkívül hasznos, mert már a tervezés korai szakaszában bekerülnek azok a rendszerek, műszaki tudnivalók és meghatározó elemek, amelyekkel később a kiviteli terv már rendkívül gyorsan elkészül. Egy nagyobb épületnél ez időben akár 3-4 hónapnyi nyereséget is jelenthet.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.