Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Budapesten az alapkőletétellel megkezdődött a Hungexpo revitalizációs programja. A 2021-ig tartó időszakban nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat; emellett két új kiállítási csarnok, új fogadóépület és egy kongresszusi központ épül.

A fejlesztést követően egy XXI. századi létesítménnyel gazdagodik a főváros. Az alapkövet Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, valamint Denhoffer Balázs az Expo Park Kft. ügyvezetője helyezte el.

A most induló beruházás több éves tervezőmunka eredménye. Budapest – elsősorban a Hungexpo meglévő kapacitásai miatt – már eddig is jelentős célpontja volt a konferencia turizmusnak, de az iparág rohamos fejlődése miatt halaszthatatlanná vált a teljes terület revitalizációja.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy a főváros vezetése évek óta prioritásként kezeli Budapest infrastrukturális, turisztikai, kulturális, valamint sport célú ingatlanfejlesztéseit, és „messzemenőkig támogatja mindazokat a beruházásokat, melyek a főváros dinamikus fejlődéséhez járulnak hozzá. A kormányhoz hasonlóan, a fővárosnak is kiemelt hosszútávú célja, hogy Budapest olyan város legyen, ahová szívesen jön a nemzetközi és a hazai közönség is” – mondta a főpolgármester-helyettes. Kiemelte: a főváros számára elsődleges fontosságú a jól működő közösségi közlekedés folyamatos fejlesztése. „Így megvalósítandó célként kezeljük azt is, hogy könnyen elérhető tömegközlekedési vonalat biztosítsunk a jövőben az új Kongresszusi Központhoz” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra.

„Az alapítás óta eltelt bő 50 év legfontosabb napja ez a cégünk életében – mondta az ünnepi eseményen Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója. – Budapest ezután betöltheti azt a szerepet, ami régóta megilleti, de megfelelő helyszín híján eddig csak korlátozottan tudott részesülni a minőségi turizmus egyik legfontosabb és nem utolsó sorban legjövedelmezőbb ágából, az üzleti turizmusból. A mostani fejlesztéssel a főváros lehetőséget kap, gyakorlatilag bármilyen méretű nemzetközi kongresszus, konferencia befogadására” – tette hozzá a vezérigazgató.

A most kezdődő beruházás nyomán öt kiállítási csarnok – az A, a B, a D, a G és az F – megújul, épül két új pavilon (az egyik 7500, a másik 9500 négyzetméter területtel), valamint egy új fogadó épület. A projekt egyik legjelentősebb eleme a kongresszusi központ építése lesz. Ebben az épületben helyet kap egy 2000 fő befogadására alkalmas, de osztható plenáris terem, valamint 24 kisebb szekció terem. Az épület a jelenlegi legmodernebb, süllyeszthető Gala seats ülés-rendszerrel lesz felszerelve, amely lehetővé teszi, hogy a helyszínt rövid idő alatt alakíthassák át az igényeknek megfelelően. Emellett helyet kap benne a jelenleg elérhető legkorszerűbb audiovizuális rendszer.

Felújítják a terület teljes közmű infrastruktúráját (minden egyes pavilont egyedileg lehet majd fűteni, hűteni). Bővül a parkolóhelyek száma, az épületek új infokommunikációs rendszert kapnak, amely segíti a látogatók útba igazítását, és növeli a hasznosítható reklámfelületeket.

A fejlesztést a terület tulajdonosa, az Expo Park Kft. rendelte meg és koordinálja. Az Expo Park Kft. 100%-os állami tulajdonú gazdasági társaság, a tulajdonosi jogokat az MNV Zrt. gyakorolja. Az elkészült beruházások és fejlesztések üzemeltetője továbbra is a Hungexpo Zrt. lesz, amely szervezi és rendezi a kiállításokat, konferenciákat, és működteti az infrastruktúrát.

A projekt terveit a Finta Studio Kft. készítette, a beruházás kivitelezője a KÉSZ Zrt. A projekt kormányzati felelőse: dr. Fürjes Balázs államtitkár.

A Hungexpo az építési munkák alatt zavartalanul működik, valamennyi rendezvényt az eredeti időpontban tartják meg. A cég komoly anyagi áldozatot vállalva, néhány rendezvényen ideiglenes felépítménnyel (óriási fűthető, szilárd padlózatú, világítással ellátott, komfortos sátrakkal) mindent megtesz azért, hogy partnerei, kiállítói és a látogatók a lehető legkevesebb kellemetlenséget tapasztalják a kivitelezési munkálatok alatt.

A felújított, korszerűsített Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ első nagy, nemzetközi rendezvénye a 2020 szeptemberére tervezett Eucharisztikus Világkongresszus lesz, amelyre 15 000 vendéget várnak. 2021 tavaszán – a tervek szerint – a reptéri terminálok berendezéséről szóló nemzetközi kiállítást rendezik a területen. 2021-ben ugyancsak a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont a Vadászati Világkiállításnak.

A fejlesztés látványtervei és az erről készült videó:

https://www.youtube.com/watch?v=2Hws0kTURdc 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.