Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fábri Zoltán (1917-1994) Kossuth-díjas filmrendező Ez is ember műve című kiállításával nyílt meg csütörtökön Budapesten a Tér-Kép Galéria, amely új közösségi térként a kortárs kiállítások mellett közösségi programoknak, tárlatvezetéseknek és beszélgetéseknek ad otthont a Krisztinavárosban.

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere a galéria megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy egy újabb kulturális helyszínnel gazdagodott a kerület. Ez a galéria a krisztinavárosi élet újabb színfoltja lesz - emelte ki.
    

Elmondta, hogy a Krisztina körúton található helyiség sokáig üresen állt, többször próbálta hasznosítani az önkormányzat, eredménytelenül. Hangsúlyozta, hogy a Krisztinavárosban kevés közösségi tér van annak ellenére hogy a kerület gazdag kulturális hagyományokkal rendelkezik.
    

Kifejtette, hogy a megnyitó kapcsán a választás azért is esett Fábri Zoltánra, mert a Budavári Önkormányzat Lelkiismeret ösvényén címmel szervezett vetítéssorozatán a neves rendező életművéből mutatnak be válogatást a Tabán moziban. Eddig teltházzal zajlottak a vetítések és az utána tartott beszélgetések is - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a megnyitót követően a kerület mozijában Fábri Zoltán Magyarok című filmjét láthatja a közönség.
    

Beszélt arról is, hogy a most nyílt kiállításon a rendezőnek egy másik arcát ismerheti meg a közönség. Fábri Zoltán festményein ugyanazokat a gondolatokat közvetíti, mint a filmjeiben, festményein keresztül is az emberi kiszolgáltatottság ellen emelt szót.
    

András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, Fábri Zoltán egykori tanítványa elmondta, hogy Az ötödik pecsét, Körhinta, és az Isten hozta, őrnagy úr! rendezője, akinek tavaly ünnepelték századik születésnapját, élete utolsó évtizedében kezdett el komolyan festeni.
    

Kiemelte Fábri Zoltán zsenialitását és elmondta, hogy pályafutása során 60 színházi díszlettervet készített, 10 színdarabot állított színpadra és 25 játékfilmet rendezett. Kezdetben a klasszikus magyar írók, majd az élő magyar írók műveit, többek között Örkény István írásait adaptálta a filmvászonra. Fábri a Körhinta című film cannes-i bemutatója után írta be a nevét a világ filmtörténetébe és ő fedezte fel Törőcsik Mari kétszeres Kossuth-díjas színészt is - idézte fel.
    

Filmrendezései közül kiemelte az Édes Anna, Két félidő a pokolban, a Pál utcai fiúk, Ötödik pecsét, és az Utószezon című alkotásait.
    

Fábri Zoltán 14 festményét felvonultató kiállítás december 8-ig tekinthető meg. A képeken az erőszak, a háború jelenik meg, de holokauszt témájú festményeit is bemutatják. Az alkotásokat Fábri Péter, a művész unokája bocsátotta a szervezők rendelkezésére.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.