Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Felavatták a magyar honfoglalás vezéralakjának, Árpád fejedelemnek a szobrát pénteken az Óbudai Árpád Gimnázium előtti téren, a Katinyi mártírok parkjában.

Tarlós István főpolgármester az avatási ünnepségen elmondta: az Árpád-ház Magyarország első uralkodó családja, amely a 9. század végétől 1301-ig négy fejedelmet és huszonhárom királyt adott az országnak. Uralkodásuk alatt a magyar törzsek szövetsége erős európai állammá vált.

A dinasztia névadóját, Árpádot hét magyar törzs választotta vezetőjének, hogy a Dnyeper menti lakóhelyükről nyugatra vezesse őket, hosszú, harcos vándorlás után új hazát szerezzen nekik – emlékeztetett a főpolgármester. Úgy fogalmazott: "ez a honfoglalás, a magyar nép letelepedése a Kárpát-medencében meghatározó, sorsfordító mozzanat, a magyarság múltbéli és jelenkori történetének ősi eredője". Megjegyezte: a letelepedés után Óbuda a X. század közepéig fejedelmi központ maradt.

"A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van. A hely nemcsak látvány, hanem géniusz is" – idézte Hamvas Bélát a főpolgármester. Hozzátette: Hamvas Béla olvasatában a hely, "ahol most állunk a történelem érzékszervekkel ma már fel nem fogható ezredéves eseményeinek helyszíne, a géniusz az ősök szellemének jelképe, amely az utódok élete fölött vigyáz". Kijelentette: "Árpád fejedelem megidézése ezen a helyen az ősi idők méltó emlékezete".

Árpád fejedelem lovas szobra több mint 2,5 méter magas, és egy több mint egy méter magas alapzaton áll. A szobor előtti úgynevezett párnakövön egy Anonymus-idézet olvasható. A szobrászművész kérésének megfelelően a szobor a Nagyszombat utca irányába néz.

Tarlós István szólt arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2017-ben a saját és humán helyettese kezdeményezésére nyilvános művészeti pályázatot írt ki egy Árpád fejedelmet ábrázoló köztéri szobor megalkotására. A pályázati felhívásra érkezett 17 pályázati tervből a bíráló bizottság Oláh Mátyás László szobrászművész alkotását tartotta méltónak a megvalósításra.

Elmondta, az alkotó a klasszikus művészet formavilágából merít, alkalmazza az ókori görög szobrászat legfőbb témáját, az élettel teli emberi test anatómiai pontosságú ábrázolását és a mozgás különböző fázisainak érzékeltetését. A fejedelem jobb kezén pihenő kerecsensólyom a magyar eredetmondák mitikus madara, a magyarok ősi pogány hitvilágának emléke; a turul az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője. A nemes madár a Kárpát-medencében, az újjászülető és felkelő nap szimbólumaként született, az önálló magyar identitás és a magyar nemzet összetartozásának ősi jelképe – mondta a főpolgármester, majd úgy fogalmazott: "nemzeti kultúránk alapvető kódjai jelennek meg ebben az alkotásban. Ezek a jelek, amelyek erősítik a magyarság markáns vonásait, összefoglalják a nemzeti érzésről megfogalmazható gondolatokat".

Tarlós István kitért arra is, hogy a szobor elhelyezését az Óbudai Árpád Gimnázium előtti téren javasolták, és ezt támogatta a Fővárosi Közgyűlés és a III. kerületi önkormányzat is. "A helyszín stílusos. Az 1902-ben alapított, patinás gimnázium 1921-ben vette fel Árpád, a honfoglaló nagyfejedelem nevét" – mondta. Tarlós István megjegyezte azt is, hogy családja 1924 óta visszatérően – így jelenleg is – közvetlen részese az Árpád gimnázium életének.

Gyimesi Róbert, a gimnázium igazgatója arról beszélt, hogy a konkrét tények aprólékos ismerete nélkül is biztosak lehetünk abban, hogy Árpád kiváló vezetői képességekkel rendelkező, s mindezeket a képességeket a közössége, a nép javára kamatoztató fejedelem volt. Az a vezető, aki a megfelelő időben felismerte a magyarság sorskérdéseit, s ezekre a kérdésekre határozott és bátor válaszokat adott – tette hozzá.

(A főpolgármester teljes beszéde itt olvasható.)

 

MTI

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.