Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nemrég egy olyan új webshop-óriás jelent meg a magyar piacon, amely a legnagyobb európai hátterű online piactér, ahol az aktív vásárlók száma a teljes régióban meghaladta a 20 milliót. Az Allegro Lengyelországból indult, ám már most több mint 5 millió felhasználója van Lengyelországon kívül. A magyar piacra lépés alaposan felboríthatja az itthoni kereskedelmet is.

A Kelet-Európa Amazonjaként is emlegetett piactér Európa több országában is tarolt, a szakértő szerint pedig a magyar piacon is változások várhatóak a megjelenésével. De vajon kell-e tartania a magyar kis- és középvállalkozásoknak az új vetélytárstól? „Félni semmiképpen nem kell tőle, jól élni vele azonban mindenképpen, hiszen kikerülhetetlenné válik. Amelyik országban ugyanis megjelent, ott nagyon gyorsan térhódítóvá vált és a piac egyik fontos szereplője lett. Lengyelországban a GDP egy százalékát már az Allegro adja” - magyarázta Nebehaj Vanda, aki arra is kitért, hogy a piactér itthoni színrelépése a nagyobb és a kisebb vállalkozásokat is meg tudja bolygatni, mint például a kisállat-felszerelések, állateledelek piacát, de bármely más ágazatra is hatással lehet. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy új piactér megjelenése nem csak a vállalkozásokra, de a vásárlókra is hatással van, hiszen az új piaci szereplő nem olyan agresszív, mint akár a Temu, amelyet ma már kikerülni is nehezen tudunk, viszont nagyon jó árakat is tud nyújtani.

„A többi országban azt láttuk, hogy a lakosság nagyon hamar rátalált és elkezdte használni, megbízhatóbbnak tartják, mint a Temut, mert közelebbről jön, és Közép-Kelet Európát öleli át, nem pedig a világ másik végéből érkezik. Azt látjuk, hogy nagyon fontos a bizalmi pont, amiben a közelség hatalmas tényező, ráadásul az elégedettség is nagyobb az Allegro esetében. Lehet például használt dolgokat is vásárolni, aminek Magyarországon nem csak nagy keletje van, de megvan a kultúrája is, mint például a Vatera vagy a Vinted, amelyek szintén nem magyar cégek. Egyre inkább vásárolunk olyan használt termékeket, amelyek jó állapotban vannak, mondjuk, ha valaki csak kibontotta és nem tudja visszaküldeni, ezért inkább túlad rajta a hasonló piactereken. Ez már csökkentheti a kis- és középvállalkozások profitját és itt már kialakulhat egy árverseny. A használt, jó állapotú bútorok piaca például nagyon pörög most, ami nagy hatással van az eleve alacsony árú, vagy középkategóriás bútorok piacára. Összességében nagyon jól meg tudunk barátkozni magunk és mások számára is az olyan ajándékokkal, amit már kibontottak, de gyakorlatilag új vagy épp sérült a csomagolása, esetleg csak néhányszor használt” - fejtette ki.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.