Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nem érdemes az autóban hagyni a kézfertőtlenítőket 

A koronavírus hatására mindannyiunk életének fontos részévé vált a kiemelt higiénia, ezért természetes, hogy még az autónkba is magunkkal visszük a fertőtlenítőket. A szakemberek szerint azonban nyáron semmiképp sem ajánlatos a tűző napon hagyott autóban tárolni ezeket. A hő hatására ugyanis nem várt következményekkel szembesülhetünk: 21 fok felett párologni kezdenek, extrém hőhatás pedig öngyulladáshoz is vezethet.

Az alkohol alapú fertőtlenítők általában 50-70 százalékos alkoholtartalommal bírnak, s ennek köszönhetően gyúlékonyak. A nyári időszakban annak ellenére sem érdemes a gépkocsikban hagyni őket, hogy az öngyulladáshoz mintegy 300 Celsius fokos hőmérsékletnek kellene lennie – figyelmeztet Dr. Kovács Barbara, a Caola Zrt. fejlesztőmérnöke.
A szakértő kiemelte, hogy az óvatosság sosem árt, hiszen az alkohol alapú fertőtlenítők általában 21 fok felett már kezdenek párologni, ami csökkenti a hatékonyságukat és hamis biztonságérzetet okozhatnak. Mindez azért is fontos, mert a forró nyári napokon az autók belső hőmérséklete bizonyos részeken 70 fokig is felkúszhat.

Komolyan kell venni a robbanásveszélyt

A Caola Zrt. másfélszázados tapasztalattal bír a szépség-, illetve a kozmetika területén, ezért a cég szakemberei tisztában vannak az ilyen termékek minden jellegzetességével. Ennek okán fontosnak tartják az Innovációs és Technológiai Minisztérium a témában nemrégiben megjelent felhívását, melynek lényege az volt, hogy „a gépkocsi zárt légtérében feldúsulhat az alkoholgőz és elég egyetlen, úgynevezett statikus elektromosságból származó szikra is ahhoz, hogy begyulladjon. Elegendő, ha beszállunk az autóba, és a ruhánk az üléshuzathoz dörzsölődik, az autóban hagyott kézfertőtlenítőből kiszabadult, a nyári tűző napsütés okozta magas hőmérséklet miatt feldúsult alkoholgőz lángra kaphat. De az autó rejtett elektromos zárlata is beindíthatja a gyulladást.”
Dr. Kovács Barbara hangsúlyozta, hogy a fertőtlenítők tárolásánál különösen elővigyázatosnak kell lennünk. A gyártók flakonon elhelyezett veszélyjelére valóban figyelni kell, a tárolásra vonatkozó szabályokat pedig a vírusok, baktériumok és gombák elleni hatékonyság megőrzése és saját biztonságunk érdekében be kell tartani. A meleg, nyári napokon különösen fontos az, hogy a tárolási hely a nyílt lángtól és a gyújtóforrástól egyaránt távol legyen. Mindig száraz és hűvös helyre tegyük a fertőtlenítőket.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.