Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. december 23., hétfő

December 21-én, szombaton délután Zuglóban egy 144-es autóbusz elgázolt egy gyalogost. A sajnálatos baleset – amelyben az elgázolt férfi életét vesztette – a Füredi utcában, a bútoráruház parkolójához közeli gyalogátkelőhelynél történt. A gyalog-átkelőhely szabályosan van kijelölve, ugyanakkor nem először történt baleset a zebránál, ezért a BKK már korábban kezdeményezte közlekedési lámpa telepítését, amely a jövő évben meg is épülhet a Fővárosi Önkormányzat által biztosított forrásokból. Addig is kérjük az erre közlekedőket, vezessenek fokozott figyelemmel és adjanak elsőbbséget a zebrán átkelőknek.

A forgalombiztonság javítására a közlekedési lámpa épül 2014-ben a bútoráruházhoz vezető zebránál, amelynek megvalósítását  - a Főváros által elfogadott kiskorrekciós munkák elvégzéséről szóló program szerint – a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelenleg készíti elő. A szükséges hatósági engedélyek beszerzése után a közlekedési lámpák telepítésére 2014. második felében kerülhet majd sor. A forgalomirányító lámpa kiépüléséig mind az autósokat, mind a gyalogosokat arra kérjük, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a gyalogátkelőhely környékén.

Személyi sérüléssel járó baleset esetén a tömegközlekedési járművezetők elsődleges feladata a helyszín biztosítása és a sérültekről való tájékozódás, majd a mentők, ezt követően pedig a diszpécserszolgálat értesítése. A diszpécser szükség esetén további segítséget (műszaki segítségnyújtást, rendőrt, tűzoltót stb.) tud hívni a baleset helyszínére. A 144-es busz járművezetője – aki gyakorlott, közel 20 éves tapasztalattal, jármű- és helyismerettel rendelkezik, és komolyabb balesete még soha nem volt – elmondása szerint ezeknek az előírásoknak megfelelően járt el. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az autóbuszokon található elsősegélyládából a rendeleti előírásnak megfelelően nem hiányzik sem az olló, sem a gumikesztyű. A jelen esetben egyes sajtóhírekben feltételezett hiány miatt azonban a BKV soron kívül ellenőrizni fogja a mentőládákat a járművein és az eset vizsgálatát erre a körülményre is kiterjeszti.

2011 óta a BKK rendszeresen végez forgalombiztonsági auditot Budapesten, korábban a Főváros egyik szervezete sem végzett ilyen feladatot. E munka során a közlekedési baleseteket elemezve döntünk arról: hol és milyen módon szükséges beavatkozni a biztonságosabb közlekedés érdekében. 2011 óta mintegy 50 ilyen auditra került sor, amelyek keretében a város legkülönbözőbb pontjain döntöttünk például jelzőlámpás csomópont kialakításáról, jelzőtáblák megismétléséről, figyelemfelhívó útburkolati jelek fel-, vagy újrafestéséről stb. A Füredi utcai gyalogátkelő környékén korábban a sötétben jobban látható, sárga háttérrel láttuk el a figyelemfelhívó közúti jelzőtáblákat és 2014-re ütemezve megkezdtük a jelzőlámpa előkészítését.

A szombat délutáni balesettel kapcsolatosan a BKK és a BKV is sajnálatát fejezi ki. A rendőrség megkezdte a történtek kivizsgálását, a felelősséget ennek eredménye állapíthatja majd meg.

Budapest, 2013. december 23.

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt.

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.