Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén is folytatódik a budapesti közvilágítás korszerűsítése; tavaly, az első ütemben 4200 világítótestet modernizáltak, ami évente 27 millió forint energiamegtakarítást eredményez. Az ősz végére további mintegy 3000 LED-világítótestet telepítenek többek között a Könyves Kálmán körúton, Káposztásmegyeren és az Alacskai úti lakótelepen.

Budapest Főváros Közgyűlése által elfogadott „Budapest Smart City jövőképpel” összhangban a Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft. folyamatosan végzi a közvilágítás energiatudatos korszerűsítését, okos technológiák fogadására alkalmas világítótestek telepítését. A Fővárosi Közgyűlés által biztosított forrásból az egyidejűleg megpályáztatott eddigi legnagyobb darabszámú, sikeres hazai közbeszerzést követően, 2018-19 folyamán 7000 világítótest LED-es korszerűsítésére kerül sor két lépcsőben.

Az első ütemben, 2018-ban 4200 világítótestet cseréltek le olyan kiemelt területeken, mint Budakeszi és Máriaremetei út, a Pók utcai lakótelep, az Egér út, Rózsaliget, Pesterzsébet déli része, a Kőbányai út egy szakasza, az M5-ös autópálya Szentlőrinci úti térsége. 

A felszerelt világítótestek egy, a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott, szabványos csatlakozó aljzattal, valamint vezérelhető meghajtóval vannak ellátva, amelyhez könnyen csatlakoztatható bármilyen vezetékes, rádiófrekvenciás vagy mobiltelefon alapú távfelügyeleti és le/felszabályozó rendszer, ami további, a lakosság igényeinek megfelelő időszakos világítás változtatást is lehetővé tesz majd a jövőben.

A korszerűsítés első ütemének sikeres befejezése 195 kW összteljesítmény-csökkenést, több mint 800.000 kWh energiamegtakarítást eredményezett, ami már 2019-től kezdődően évente mintegy 27 millió forint áramdíj-megtakarítással jár ahhoz képest, mintha hagyományos nagynyomású nátrium lámpatestekkel történne a világítás.

A korszerűsítéssel magas minőségi színvonalú, energiatakarékos és szabványos közvilágítás jött létre, amely kiváltotta a lakosság elismerését is, hiszen számos esetben a korábbihoz képest javult az utak megvilágítási szintje. Mindezt úgy sikerült kivitelezni, hogy a projekt első üteme 40%-ot meghaladó energiamegtakarítással párosult. A projekt megvalósítására a Főváros által rendelkezésre bocsátott nettó 709 millió forintból a korszerűsítésre eddig 339 milliót használtak fel.

Idén folytatódik a korszerűsítés, az ősz végére további mintegy 3000 LED-világítótestet telepítenek olyan kiemelt területeken, mint a Könyves Kálmán körút, a Hungária út, a Megyeri út, Káposztásmegyer, a 6-os út a Rákóczi hídtól a Prielle Kornélia utcáig, újhegyi bányató és Kőér utca térsége vagy a pestszentlőrinci Alacskai úti lakótelep.

Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóság

Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.

​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.