Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. október 31., csütörtök

image

Mindenszentekkor és a Halottak napján, valamint a kapcsolódó hosszú hétvégén több rendkívüli járatot is indít a BKK a sírkertek egyszerűbb megközelíthetősége érdekében, több vonalon pedig sűrűbben indítjuk járműveinket, készülve a temetőkhöz közlekedő járatok a megszokottnál nagyobb kihasználtságára. A hozzátartozóik, ismerőseik nyughelyét meglátogató utasoknak javasoljuk, hogy a tömegközlekedési járatokat, és ahol lehet – így az Új köztemető és a Farkasréti temető irányában – a villamosokat válasszák az egyéni közlekedés helyett, a várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt.

Idén a Halottak napja a november 1-2-3-ai hosszú hétvége második napjára esik. A korábbi évek tapasztalatai alapján ezeken a napokon rendkívüli forgalom várható a fővárosi temetők környékén, ezért a sírkertekhez közlekedő járatainkat a szokásosnál sűrűbben indítjuk, emellett – ahogy az megszokott – rendkívüli járatokat is indítunk a temetők könnyebb elérése érdekében. Járataink egyébként november 1-jén az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek (a bevásárlóközpontok zárva tartanak, ahol azokhoz külön kitérőt tesznek máskor, ott ezeket most kihagyják).

image

Javasolt megközelítési útvonalak és átszállási pontok:

Jegy- és bérletpénztárak nyitva tartása

A jegy- és bérletpénztáraink nyitva tartása a hosszú hétvégén a következőképp alakul:

november 1-jén a vasárnapi nyitva tartás szerint lehet jegyet venni, kivételt képez ez alól a Budafok, Városház téri és a Pesterzsébet, Topánka utcai pénztár; mindkettő 8:00—16:00 között tart nyitva;november 2-án a szombati nyitva tartás lesz érvényben;november 3-án pedig a vasárnapi nyitva tartás szerint lehet jegyet vagy bérletet venni pénztarainkban.

Parkolás

November 1-jétől, péntektől november 3-ig, vasárnapig, a hosszú hétvégén, a BKK által üzemeltetett  Kőbánya-Kispest, Újpest-Városkapu, Hűvösvölgy P+R parkolók a megszokott rend szerint működnek, illetve a Margitszigeten és a Rákóczi téri mélygarázsban is fizetni kell a parkolásért.

Sűrített járataink a novemberi hosszú hétvégén

Új köztemető

Az Új köztemető megközelítésére a Blaha Lujza térről induló 28-as és 28A villamost, emellett a 37-es villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as, valamint a rendkívüli járatként indított 68A autóbuszt ajánljuk. Az Új köztemetőtől 1-jén és 2-án 3-4 percenként indulnak villamosok a Blaha Lujza tér M (28, 28A, 37) illetve a Keleti pályaudvar (37B) irányába.

Tömegközlekedés

3-as villamos

A 3-as villamos november 1-jén napközben sűrűbben, 7-8 percenként közlekedik majd.

28-as, 28A villamos

Az Új köztemetőhöz közlekedő 28-as és 28A villamos november 1-jétől november 3-áig napközben a megszokott 10 percnél sűrűbben, 7-8 percenként jár. November 2-án a 28-as villamos nem közlekedik.

37-es villamos

A 37-es villamos egész hétvégén napközben is közlekedik 15 perces követési időközzel. Emiatt a 37A villamosok csak hajnalban és késő este közlekednek.

37B jelzésű rendkívüli villamosjárat

Az Új köztemetőhöz rendkívüli villamosjárat közlekedik 37B számjelzéssel a Keleti pályaudvar M (Festetics György utca) és az Új köztemető (Kozma utca) között. A villamossal 1-jén és 2-án lehet utazni, mindkét nap 15 percenként indul.

68-as autóbusz

A várható forgalomra való tekintettel a 68-as buszon sűrűbb a menetrend, az alacsonypadlós járművek indulási időpontjai is ezért megváltoztak.

68A jelzésű rendkívüli buszjárat

Az Új köztemetőhöz rendkívüli autóbuszt indítunk 68A számjelzéssel. A járat csak november 1-jén és 2-án közlekedik Határ út M és az Új köztemető között, 15 percenként. Az autóbuszok a következő megállóhelyeket érintik:

Határ út M, végállomás (felszállóhely): a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;Corvin körút: a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;Lehel utca: a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;Kispest, Kossuth tér: a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;Simonyi Zsigmond utca: a 68-as, a 93-as, a 148-as és a 151-es autóbuszok megállóhelye;Sós utca: a 68-as, a 93-as, a 148-as és a 151-es autóbuszok megállóhelye;Kőbánya-Kispest M: a 68-as és a 151-es autóbuszok megállóhelye;Felüljáró (Gyömrői út): a 68-as, a 85-ös, a 98-as és a 151-es autóbuszok megállóhelye;Gergely utca (Sibrik Miklós út): a 68-as, a 85-ös és a 117-es autóbuszok megállóhelye;Szövőszék utca: a 68-as és a 117-es autóbuszok megállóhelye;Újhegyi sétány: a 68-as, a 85-ös, a 85E és a 117-es autóbusz megállóhelye;Tavas utca: a 68-as, a 85-ös, a 85E és a 117-es autóbusz megállóhelye;Újhegyi út, Sportliget: a 68-as autóbusz megállóhelye;Maglódi út: a 68-as autóbusz megállóhelye;Új köztemető, végállomás (leszállóhely): ideiglenes megállóhely a körforgalom előtt, az Újhegyi úton;Új köztemető, végállomás (felszállóhely): az Új  köztemető körforgalom előtt;Maglódi út: a 68-as busz megállóhelye;Újhegyi út, sportliget: a 68-as, 185-ös busz megállóhelye;Újhegyi sétány: a 68-as, 85-ös busz megállóhelye;Sibrik Miklós út: a 68-os, 85-ös busz megállóhelye;Szövőszék utca: a 68-as busz megállóhelye;Gőzmozdony utca: a 68-os, 85-ös busz megállóhely;Gergely utca (Sibrik Miklós út): a 68-os, 85-ös busz megállóhelye;Felüljáró: a 68-os, 85-ös busz megállóhelye;Kőbánya-Kispest M: a 909-es busz megállóhelye;Lehel utca: a 914-es, 950-es busz megállóhely;Nyáry Pál utca: a 914-es, 950-es busz megállóhelye;Határ út M, végállomás (leszállóhely): a 914-es, 950-es busz megállóhelye.

95-ös autóbusz

A 95-ös autóbusz november 1-jén 6 percenként közlekedik, november 2-án és 3-án  napközben sűrűbben, 7-8 percenként közlekedik.

202E autóbusz

A várható forgalomra való tekintettel a 202E buszon módosult a menetrend, az alacsonypadlós járművek indulási időpontja ezért megváltoztak.

Közúti közlekedés

Az Új köztemető környékén október 31-én, csütörtökön 10:00-tól november 3-án, vasárnap 24 óráig ideiglenes forgalmi rend lép életbe:

A temetőt gépjárművel megközelíteni csak a Maglódi út felől lehetséges. A temetőbe személyautóval bejutni a főbejáraton a Maglódi út—Korányi Frigyes utca—Kozma utca útvonalon, a mellékbejáraton a Maglódi út—Korányi Frigyes utca útvonalon lehet. A Jászberényi út felől érkezők terelőúton, csak a Maglódi úton keresztül juthatnak el a Temetőig: a Jászberényi út—Indóház utca—Maglódi út—Korányi Frigyes utca útvonalon. Kérjük, figyeljék az ideiglenes forgalomtechnikai jelzéseket. Gépjárművel leparkolni csak a Temetőn belül lehet, ami ezeken a napokon ingyenes.A temetőt gépjárművel elhagyni a hosszú hétvégén a főbejáraton keresztül lehetséges az ezeken a napokon egyirányú Sírkert úton vagy az Újhegyi úton.Megállási tilalmat rendelünk el a Sírkert út mindkét oldalán a Maglódi út és a Kozma utca között, valamint a Kozma utca mindkét oldalán a Korányi Frigyes utca és a körforgalom között.A Felsőcsatári úton az ott zajló csatornázás miatt a közúti közlekedés jelenleg nem biztosított.A Kozma utca Jászberényi út—körforgalom közötti szakaszát mindkét irányban, valamint az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartjuk fenn.

Farkasréti temető

Tömegközlekedés

A Farkasréti temető megközelítésére elsődlegesen a Széll Kálmán tér M és a Déli pályaudvar M felől az 59-es villamost, a belvárosból pedig az Astoria M és a Ferenciek tere M érintésével közlekedő 8-as autóbuszt ajánljuk. Újbuda-központ felől az 53-as autóbuszt ajánljuk.

59-es villamos

A Farkasréti temető könnyebb megközelítése érdekében az 59-es villamosok a hosszú hétvégén napközben a megszokottnál sűrűbben, november 1-jén 5 percenként, 2-án 6 percenként, 3-án pedig 7-8 percenként közlekednek.

8-as autóbusz

A 8-as autóbuszok szintén sűrűbben közlekednek, november 1-jén 5 percenként, 2-án 6 percenként, 3-án pedig 7-8 percenként követik egymást.

53-as autóbusz

Az 53-as autóbuszok szintén sűrűbben, november 1-jén 6 percenként, 2-án 7-8 percenként, 3-án pedig 8-9 percenként indulnak.

Közúti közlekedés

A Farkasréti temetőhöz vezető alábbi útvonalakon megállási tilalmat vezetünk be október 31-én 10:00-tól november 3-án 24:00-ig:

a Hegyalja úton a Liptó utca és a Németvölgyi út között mindkét oldalon,a Németvölgyi úton a Hegyalja út és a Brassó utca között mindkét oldalon,az Érdi úton a Márton Áron tér és a Németvölgyi út között mindkét oldalon,a Márton áron téren,valamint a Hóvirág utcában a Márton Áron tér és a Denevér út között mindkét oldalon.

Fiumei úti sírkert

24-es és 37B villamos

A Fiumei úti sírkertbe igyekvő utasaink a temetőt a megszokott rend szerint közlekedő 24-es villamossal vagy a hosszú hétvége első és második napján 15 percenként induló 37B villamossal közelíthetik meg.

Budafoki temető

58-as, 58A autóbusz

A Budafoki temetőhöz a megszokott rend szerint közlekedő 58-as autóbusz mellett rendkívüli buszjáratot is indítunk 58A jelzéssel. Az 58A autóbuszok az 58-as vonalán közlekednek a Savoya Park és a Budafoki temető között. A Budafoki temetőtől a Savoya Park felé az 58A viszonylattal lehet eljutni (az 58-as, 250-es, 250A autóbuszokra Savoya Park irányába csak távolabb, a Mező utca megállónál lehet felszállni).

Az 58A járat november 1-jétől november 3-áig napközben közlekedik, az 58-as busszal összehangolva 1-jén 7-8, 2-án 10-15, 3-án 15 percenként.

250-es, 250A autóbusz

A Budafoki temetőt érintő Savoya Park és Újbuda-Központ között közlekedő 250-es és az Arany János utcai lakótelep és Savoya Park között közlekedő 250A busz a hosszú hétvégén is menetrendje szerint jár.

Csepeli temető

38-as, 138-as és 38B autóbusz

A Csepeli temetőhöz közlekedő 38-as és 138-as autóbuszok mellett november 1-jén és 2-án napközben 38B számjelzéssel rendkívüli járatot indítunk Csepel, Szent Imre tér és a Hárosi Iskola között, a 38-as busz vonalán. A rendkívüli járat mindkét napon 7-8 perces járatsűrűséggel közlekedik.

Megyeri temető

30-as, 30A, 30B és 230-as autóbuszok

A Megyeri temetőhöz közlekedő 30-as és 30A autóbusz a hosszú hétvégén is menetrend szerint jár.

A 30-as és 30A szolgáltatásait kiegészítve Újpest-Központ M és a Megyeri temető között a 30-as busz vonalán 30B számjelzéssel is közlekedik sűrítőjárat. A 30B október 28-ától november–3-áig közlekedik napközben 10 percenként.

122-es autóbusz

Hétvégén

Forrás

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.