Lubics Szilvia ultrafutóval gyerekekről, kutyákról, a hétköznapokon túlmutató kitartásról és az egészségtudatosságról beszélgettünk.
A futás öröme és a benne rejlő szabadság élmény kisgyermek korban ösztönösen működik, aztán az esetek többségében háttérbe szorul.
A rendszeres futás minden kétséget kizáróan edzi az immunrendszert, és számtalan más jó hatása is van testi-lelki egészségünkre, kezdve a stresszoldástól a testsúlykontrollon át az izom- és akaraterősítésig. Ráadásul a jó példa ragadós, így gyermekeink, családtagjaink is előszeretettel tartanak velünk vagy követik jó gyakorlatunkat. Ennek ékes bizonyítéka Lubics Szilvia ultrafutó, a Spartathlon háromszoros és az Ultrabalaton kétszeres győztese, sokszoros magyar bajnok és válogatott, valamint három gyermekes anyuka élete.
Azt mondják, hogy a sport szeretete legtöbbször gyerekkorból ered. Te szeretted a tornaórákat? Volt esetleg valami kedvelt sporttevékenységed gyerekkorodban?
Nálam ez teljesen másként alakult. A tornaóráktól rettegtem, szerintem én voltam a legügyetlenebb az osztályban. A családunkban nem volt senki, aki mozgott volna. Kerékpározni viszont nagyon szerettem.
Sokan azért kezdenek el hosszabbakat futni, mert valamilyen fordulópont történik az életükben és ezt így próbálják meg feldolgozni mentálisan. 28 évesen kezdtél el futni. Téged akkor mi vezetett el ehhez a mozgásformához?
Nekem semmi nagy változás nem volt akkor az életemben. Az egyetem elvégzése után már sokat sportoltam, elsősorban csoportos edzésekre jártam. Futni bármikor lehetett, ezért esett a választás erre a sportra.
Gyerekeknek ajánlanád-e a hosszútávfutást vagy a terepfutást, mint mozgásformát? Miért igen, miért nem?
A terepfutást és a futást mindenképpen, de nem a hosszú távokat, és mindenképpen csak játékos formában, legalábbis kisgyermek korban. A futás gyakorlatilag minden sport alapja, kiváló állóképességet csinál, erősíti az immunrendszert. A terepfutás pedig segít megismerni a körülöttünk levő természetet és nagyon változatos tud lenni.
3 nagyobb fiad van, ők is futnak vagy sportolnak komolyabban valamit?
Mindhárman sportolnak, a legidősebb fut is. Ő indult már maratonokon, de kedvenc távja inkább a félmaraton.
Szerinted a genetika mennyire határozza meg, hogy valaki mennyit, mennyire gyorsan vagy hosszan tud futni? Nyilván függ a testalkattól, egészségi állapottól, de van olyan fizikai tulajdonság, ami szerinted alkalmasabbá tesz a versenyszerű futásra?
A gyorsaság leginkább gyermekkorban fejleszthető, de a gyors és lassú izomrostjaink arányát a genetika nagyban meghatározza. Én úgy gondolom, futni mindenki tud, hacsak ebben valamiféle betegség nem akadályozza. Nem "futóalkat"-ból is lehet pár év alatt futó, sőt rengeteg pocakos ultrafutó is van. Az persze más kérdés, hogy az élmezőny általában szálkás, izmos, de ezt az alkatot automatikusan eredményezi a sok-sok edzés. Világbajnok nem lesz mindenkiből, de magunkhoz képest mindig tudunk fejlődni és rengeteg verseny várja az amatőr futókat is.
Nagyon fontos számodra a családod és úgy szervezed a napjaidat, hogy nem az ő ’kárukra’ edzel és versenyzel. A férjedet (aki szintén futó) és a gyermekeidet mennyire vonod bele a tervezési fázisba?
Alapvetően a családhoz igazítva a nagyobb versenyeket. A versenyzés a férjemmel mindig közös kaland, utazás. A srácok már mindannyian Budapesten élnek, egyre kevésbé kell hozzájuk alkalmazkodni, de nyilván bármelyikük életében, ha van egy fontos esemény, az mindig prioritást élvez nálam egy-egy versennyel szemben.
3 kutyátok is van. Róluk mit lehet tudni? Ők hogyan illeszkednek az edzéstervedbe, a család mindennapjaiba?
Maszat, a terrier keverékünk 14 éves, ő volt az első kutyám, vele kezdtem a kutyás futásokat. Már csak a rövidebb edzésekre viszem. A két magyar vizslám Marcipán (10 éves) és Mangó (7 éves) már azért lettek kiválasztva, hogy együtt fussak velük. Az erdei futásoktól eltekintve mindegyikük igazi "szobakutya", teljes értékű családtag.
