Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Miniszterelnökséget vezető miniszter pályázatot hirdet a Miniszterelnökségen gyakornoki pozíciók betöltésére. 

A Miniszterelnökség (székhely: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.) legfeljebb 50 fő gyakornokot kíván foglalkoztatni – legfeljebb 6 hónap időtartamra szóló, szükség esetén meghosszabbítható – gyakornoki szerződés alapján.

Pályázati feltételek:

a) magyar állampolgárság;

b) cselekvőképesség;

c) büntetlen előélet;

d) a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában nem töltötte még be a 30. életévét;

e) a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában felsőoktatási intézménnyel – alapképzés, vagy mesterképzés keretében – hallgatói jogviszonyban áll és várhatóan 1 éven belül – a Miniszterelnökség felelősségi területeihez kapcsolódó társadalomtudományi, agrártudományi, gazdaságtudományi, bölcsész, mérnöki és kommunikációs képzések valamelyikén – szakképzettséget szerez;

f) a pályázó legalább egy idegen nyelvből felsőfokú nyelvvizsgával kell, hogy rendelkezzen. Jelentkezni írásban lehet az alábbi dokumentumok egyidejű benyújtásával:

a) egyetemi/főiskolai tanulmányi leckekönyv vagy annak megfelelő hiteles dokumentum;
b) már megszerzett diploma fénymásolata, amennyiben a pályázó ilyennel rendelkezik;
c) nyelvvizsga-bizonyítványok fénymásolata;
d) fényképes szakmai önéletrajz;
e) hatósági erkölcsi bizonyítvány;
f) pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul;

g) motivációs levél, amely tartalmazza:

  •  az elvégzett tanulmányokat;
  •  az évfolyamdolgozat, szakdolgozat címét és értékelését, amennyiben volt ilyen;
  •  a jövőre vonatkozó elképzelések ismertetését;
  •  azt, hogy miért kíván a pályázó a Miniszterelnökségen gyakorlatot teljesíteni;
  •  kérelmet arra vonatkozóan, hogy a Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott szervezeti egységek közül melyiknél szeretné a gyakorlati idejét eltölteni.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet arra, hogy a gyakornok a Miniszterelnökség minősített adatokat tartalmazó irataiba csak a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény szerint lefolytatott ellenőrzés alapján kiadott betekintési engedély alapján tekinthet be.

Amennyiben a szakmai gyakorlat teljesítéséhez minősített adat megismerése szükséges, a pályázó nemzetbiztonsági ellenőrzése kötelező.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. január 29.
A szakmai gyakorlat legkorábban 2016. február 15. napján kezdhető meg.
A pályázatok benyújtásának módja: A pályázatokat elektronikus úton, „Miniszterelnökség – gyakornoki program” tárgy megjelölésével, a következő e-mail címre lehet benyújtani: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.