Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Gyereknap alkalmából május 24–25-én színes programokkal várja a családokat a Dinnyési Várpark és Skanzen. A történelmi maketteket és egy Árpád-kori falu rekonstrukcióját bemutató szabadtéri kiállítóhelyen kézműves foglalkozások, filmvetítés és a gyerekek kedvence, a cicás tematikájú kisvasút is szerepel a kínálatban.
A Velencei-tó közelében fekvő szabadtéri kiállítóhely, amely a magyar történelem és építészet értékeit mutatja be, szombaton és vasárnap is változatos eseményekkel készül az ünnepre. Bár a gyereknapot hivatalosan május utolsó vasárnapján tartják, a látogatók már szombaton is részt vehetnek a programokon. A több Guinness-rekordot is magáénak tudó létesítmény egyik kiemelt újdonsága a különlegesen feldíszített cicavonat lesz. A park kisvasútja, amely a húsvéti "nyuszivonat" nagy sikere után kap most új, cicás tematikájú külsőt, a mozdony elején "cicás megjelenéssel" és színesen díszített vagonokkal indul majd útjára. A szerelvény egy 540 méter hosszú pályán közlekedik, a mintegy 8-10 perces út során elhaladva a Szentek Fala mellett. A vonatozás mellett a látogatók különféle kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek. A tervek között szerepel hűtőmágnes készítés, de bőrözés, kötélverés, sőt vasárnap agyagozás is várható.  A program részeként filmvetítést is terveznek Várparkról szóló mesét egész nap vetítik szombaton és vasárnap is.
A speciális gyereknapi kínálat mellett a látogatók felfedezhetik a park állandó látnivalóit is. Megtekinthető a középkori magyar várak makettjeinek gyűjteménye, amely 47 kőből, fából és téglából készült rekonstrukciót vonultat fel. A makettek a történelmi Magyarország térképe szerint vannak elrendezve.
A park másik fő része az Árpád-kori Skanzen, amely egy XI. századi falu rekonstrukciója veremházakkal, gazdasági épületekkel és két fatemplommal, bepillantást engedve az 1000 évvel ezelőtti mindennapokba. A Skanzen területén található Körtemplom (Rotunda) különlegessége, hogy 101 kerámiaszobor és egy dombormű segítségével meséli el Jézus életét az angyali üdvözlettől a Szentlélek kiáradásáig.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.