Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Legalább hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője május 30-án éjjel a helyszínen. Hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

A Hableány nevű turistahajó a szakadó esőben egy szállodahajóval ütközött, amely maga alá gyűrte a kisebb hajót. A turistahajó roncsát a Margit híd pilléréhez közel, a Duna mélyén találták meg. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. A mentésbe a rendőrök és a tűzoltók mellett a katonák is bekapcsolódtak, a Duna teljes magyarországi szakaszán.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közölte, a baleset hét sérültjét stabil állapotban vitték kórházba – tudomása szerint a Honvédkórházba, a Szent Imre kórházba és a Merényi Gusztáv kórházba –, annak köszönhetően, hogy hamar partra kerültek. A sérültek átfagytak a hideg vízben, de nagyobb traumás sérülést nem találtak rajtuk – tette hozzá. A Duna vize most hideg – 10-15 fokos –, s az áradás miatt nagyon erős a sodrása – mondta a szóvivő, hozzátéve, aki ilyenkor vízbe kerül, az pillanatok alatt kihűlhet. 

Orbán Viktor, Áder János és Tarlós István részvétét fejezte ki

Levélben fejezte ki együttérzését Orbán Viktor kormányfő Lee Nak-yeon dél-koreai miniszterelnöknek és népének a Dunán szerencsétlenül járt dél-koreai turisták tragédiája miatt; ebben biztosította őt arról, hogy a magyar hatóságok minden lehetséges erőfeszítést megtesznek a túlélők felkutatása érdekében.

Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki Mun Dzse Innek, a Koreai Köztársaság elnökének Részvéttáviratában Áder János közölte, a magyar hatóságok alapos vizsgálatot folytatnak a baleset okainak és felelőseinek megállapítására, és ennek során készen állnak az együttműködésre a koreai szakértőkkel. Az államfő reményét fejezte ki, hogy sikerül még túlélőket találni.

Részvétét fejezte ki Tarlós István főpolgármester hajóbaleset elszenvedőinek, az áldozatok családtagjainak, hozzátartozóinak. A főpolgármester közleményében tudatta: a fővárosi önkormányzat és a BKV ugyan nem érintett az ügyben, de a főváros a továbbiakban minden segítséget megad a hatóságoknak.

Az ORFK büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket

Büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják, mi vezethetett a szerda esti dunai hajóbalesethez – közölte Pál Adrián rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján.

Mint mondta: továbbra is 21 eltűntet keresnek a Duna teljes déli szakaszán. Az ezredes közölte, a baleset szerda este 21 óra 5 perckor történt és az első bejelentés 10 perccel később érkezett a tevékenységirányítási központhoz. Az ütközés után a Hableány nevű hajó oldalára fordult és nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt.

A rendőrök azt kérik: aki látta a balesetet, azonnal jelentkezzen a rendőrségen.

Forrás: jozsefvaros.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.