Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Határozatképtelen volt az Országgyűlés szerdai rendkívüli ülése, amelyet az ellenzék azért kezdeményezett, hogy a parlament tájékoztatást kapjon a kormánytól Magyarország klímaügyi vállalásairól. A kormány, valamint a Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt a tanácskozáson.

Az ellenzékiek napirend előtt arról beszéltek, hogy az októberi önkormányzati választás után az ellenzéki vezetésű települések saját hatáskörben is tehetnek a klímaváltozás ellen.

Jobbik: A klímaváltozásról is hazudik a Fidesz 

Jakab Péter szerint a Fidesz még a klímaváltozás kérdésében is hazudik, ugyanis 2050-ben nem az lesz a kérdés, mekkora a rezsiszámla, hanem az, hogy túléljük-e a klímaváltozást. Azt mondta, a rezsicsökkentést az veszélyezteti, amikor a fideszes politikusok bevásárolják magukat az energiaszektorba, vagy az, hogy a Fidesz a világpiaci árnál 40 százalékkal drágábban adja a gázt a lakosságnak.

Közölte, a fideszes polgármesterek ahelyett, hogy kikövetelnék minden településen élőnek az igazságos rezsicsökkentést, a kilencezer forintos rezsiutalvánnyal kampányolnak, és csak Orbán Viktornak akarnak megfelelni. Hozzátette: az ellenzéki jelöltek a lakosság bizalmából lesznek polgármesterek, az ő érdekeiket képviselik, ezért lesznek sikeresebbek is.

Hiányolta a kormányt, a Fideszt és a nemzet bozótharcosát, Kósa Lajost (Fidesz), aki – mondta – a lángoló őserdőt bozóttűznek titulálta.

„Kósa Lajos fejében nemhogy a bozót, hanem az értelem szikrája sem lángol” – fogalmazott.

MSZP: A szabad városok felléphetnek a klímaváltozás ellen 

Tóth Bertalan azt mondta, a kormánypártok szerint nincs klímaváltozás, de ha mégis létezik, akkor biztos valamiféle „liberálszocialista, kommunista, biciklista, Soros-ügynök, migráns” találmány. Ez a hozzáállás az Orbán-közeli oligarchák érdekeit szolgálja, hiszen látni, hogy Mészáros Lőrinc hogyan terjeszkedik az energetikai piacon – közölte.

Elmondta, lehet, hogy most nem tudták a Fideszt bekényszeríteni a parlamentbe, de október 13-án lehet cselekedni. A közös jelöltekkel felszabadíthatják a magyar városokat a Fidesz-uralom alól – hangoztatta. Szerinte a győztes ellenzéki jelöltekkel az önkormányzatok is tenni tudnak a klímaváltozás ellen, energiahatékonysági beruházásokkal, a levegőtisztaság biztosításával, a tömegközlekedés szervezésével.

Párbeszéd: A városok saját hatáskörben is tehetnek a klímaváltozás ellen

Szabó Tímea úgy látta, a magyar emberek többsége is tudja, ha most nem cselekszünk a klímaváltozás ellen, akkor gyerekeink, unokáink az élhető lakóhelyért, az élelemért és a vízért fognak háborúzni. Szerinte amikor a kormánypártiak nem jelennek meg egy ilyen nagyon fontos ülésen, nyíltan kimondják: „magasról tesznek a magyar emberek egyik legégetőbb problémájára és a gyerekeink jövőjére”.

Azt mondta, Orbán Viktor és kormánya Tarlós István együtt tagadja a klímaváltozás veszélyeit és esélyt sem ad a magyar embereknek a felkészülésre. Október 13-án azonban a városok esélyt kapnak arra, hogy saját hatáskörben tegyenek a klímaváltozás ellen – hangoztatta. Hozzátette: Budapesten Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt arra készül, hogy „a megafonba idétlenkedő” Tarlós Istvánt leváltva a fővárosiakat megvédje a közelgő veszélytől.

LMP: Betonba öntött, klímaszkeptikus kormánya van Magyarországnak 

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője a kormányoldalról szólva úgy fogalmazott: Magyarországnak szinte betonba öntött, klímaszkeptikus és vak kormánya van, a legnagyobb kormánypárt politikusai pedig nem látják az égő bozóttól az erdőt, az éghajlatváltozást pedig kommunista trükknek, politikai csatatérnek tartják.

Hangsúlyozta: elvárják a miniszterelnökről és a kormánytól, hogy a magyar emberek érdekében felelős döntéseket hozzanak az éghajlatváltozással kapcsolatban és az ENSZ rendkívüli klímacsúcsán ennek megfelelően vegyen részt.

Szerinte a miniszterelnöknek támogatnia kellene a klímavészhelyzet kihirdetését, a klímatörvény megalkotását, és egy klímaügyi és fenntarthatósági minisztérium létrehozását.

DK: A kormány alkalmatlan globális problémák kezelésére     

Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője a kormányt semmirekellőnek nevezve arról beszélt: le kell váltani a jelenlegi kabinetet, mert alkalmatlan arra, hogy olyan globális kérdéseket kezeljen, mint a klímaügy vagy a menekültkérdés.

Az önkormányzati választásokról szólva úgy vélte: a kormánypárti polgármesterek asszisztáltak ahhoz, hogy önkormányzatok helyett újra tanácsrendszer legyen Magyarországon, eltűrték, hogy elvegyék a településektől az iskolákat, eladták, elárulták a falvaikat, városaikat.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy polgárháborút szeretnének: azt akarják megmutatni, hogy lehet ennél szabadabb, önállóbb életet élni, és hogy a települések nem alávetettjei a végrehajtó hatalomnak. Felszabadítjuk ezeket a városokat és településeket, ez a választás erről szól – értékelt.

Nem volt határozatképes a Ház

Az elnöklő Latorcai János a felszólalások után megállapította, hogy a Ház nem határozatképes.

Jelezte: a Fidesz és a KDNP arról tájékoztatta, nem vesz részt az ülésen, ezért nem lát lehetőséget arra, hogy a határozatképességet helyreállítsák.

Így bezárta az ülést. A parlament soron következő ülésének időpontját egyelőre nem közölték.

A Mi Hazánk párbeszédet kezdeményez a klímahelyzetről

A Mi Hazánk Mozgalom a politikai pártok és szakemberek bevonásával párbeszédet kezdeményez az önkormányzati választások után a klímahelyzetről – jelentette ki Fülöp Erik, a párt politikusa, szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A független országgyűlési képviselő azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy az ellenzéki pártok által, a klímaváltozás ügyében kezdeményezett parlamenti vitanap elmaradt, mert a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt az Országgyűlés.

A politikus hangsúlyozta, hogy a Mi Hazánk elítéli a kormánypárti képviselők és az ellenzék magatartását is. Utóbbiakat azért, mert a napirend előtti felszólalásokat, nem a klímahelyzettel kapcsolatos kérdések felvetésére, hanem napi politikai, az önkormányzati választásokhoz kapcsolódó kampánycélokra használták fel.

Ezzel szemben – folytatta – a Mi Hazánk fontosnak tartja az éghajlatváltozással kapcsolatos problémák kezelését. Ezért kezdeményezik a társadalmi párbeszédet, egy a klímaváltozás hatásait mérséklő koncepció kidolgozása érdekében.

Ne csak politikusok, hanem hiteles szakemberek is vegyenek részt a koncepció kidolgozásában – tette hozzá. A párbeszéd érdekében a Mi Hazánk levélben fordul a parlamenti frakciók vezetőihez –mondta Fülöp Erik.

A politikus kérdésre válaszolva megdöbbentőnek nevezte, hogy a Momentum elnöke extrapénzt fizettetne azokkal az országokkal, amelyek nem fogadják el a migránskvótát. A Mi Hazánk Mozgalom elutasít mindenfajta migrációt – fűzte hozzá.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.