Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön a járművek ünnepélyes budapesti átadásakor emlékeztetett: a kormány 2010-ben Magyarország biztonságának növelését ígérte, és vállalásait lépésről lépésre teljesíti.

Növelték a közbiztonságot, a vagyonbiztonságot, csökkentették a tűzesetek által okozott károkat, jobban óvják a polgárokat a tűzesetektől, valamint gyorsabban és hatékonyabban segítenek a katasztrófahelyzetekben - sorolta az eredményeket. A belügyminiszter közölte: a technikai fejlesztések során sajátos utat jelöltek ki, hogy "a befektetett energia a legjobban hasznosuljon". Elsősorban a gyakorlati igényeket vették figyelembe, vizsgálták a legeredményesebben használható technikát, a magyar építkezési szokásokat, továbbá a leggyakrabban előforduló megoldásra váró katasztrófahelyzeteket. Ezen elvárásokat figyelembe véve készült a Renault, a Rába és a BM Heros Zrt. együttműködésében tervezett és gyártott tűzoltóautó, és annak teljes felszerelése.

Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben készült el a hazai gyártású tűzoltóautó prototípusa, 2016-ban indult a sorozatgyártás. Ebben az évben 54 tűzoltóautó készül el, ezek közül adtak át csütörtökön huszonötöt - közölte Pintér Sándor.
A belügyminiszter kitért arra is, hogy a fővárosban 1999 óta "nem volt ilyen léptékű fejlesztése" a tűzoltóságnak.

Pintér Sándor szólt arról, hogy kiemelten fontos számukra az önkéntes tűzoltóságokkal való együttműködés, ezért "erősítik eszközparkjukat, működésük feltételrendszerét". A munkájukat segíti majd a most átadott öt felújított tűzoltóautó. Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy a tűzoltói tevékenység nagy múltra tekint vissza a fővárosban: 1870 óta működik - Európában is az elsők között - hivatásos tűzoltóság. A most átadott tűzoltóautók közül hét a főváros védelmét szolgálja - közölte.

Tarlós István elmondta: az előző három évben a fővárosi katasztrófavédelem megközelítőleg kétmilliárd forint értékben 31 új gépjárművet vehetett át. Közölte, 2016-ban több mint 6000 tűzesethez és mintegy 7500 műszaki mentéshez, 2017-ben eddig 4000-et meghaladó tűzesethez és 6000 fölötti műszaki mentéshez kaptak riasztást a fővárosi tűzoltók.

A közreadott sajtóanyag szerint a 25 új Heros-Rába Aquadux-X 4000 típusú gépjárműfecskendővel együtt 2016 óta összesen 75 ilyen tűzoltóautó állt rendszerbe. A magyar járművek rendszerbe állításával a katasztrófavédelem gépjárműfecskendőinek átlagéletkora 15 évről 12,4 évre csökkent.

A 25 új tűzoltóautó Budapest II., IV., XI., XIII., XVII., XIX., XX. kerületébe, valamint Debrecenbe, Győrbe, Keszthelyre, Kiskőrösre, Komáromba, Makóra, Monorra, Nyíregyházára, Pétervására városába, Pétfürdőre, Salgótarjánba, Siklósra, Siófokra, Szarvasra, Szekszárdra, Szentesre, Szigetszentmiklósra és Szolnokra kerül.

 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.