Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elkészült a kerület régóta húzódó, hatalmas beruházása.

 

Befejeződött az útfelújítás a XV. kerületben, élhetőbb és biztonságosabb lett az Erdőkerülő utca és a Zsókavár utca, most pedig hivatalosan is átadásra került. A felújított újszakaszt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere, valamint Horváth László, a BKK beruházási igazgatója avatta fel.

A BKK beruházásában elvégzett korszerűsítés a kerületben élők, a budapestiek és az ott közlekedők érdekeit is szolgálja: megújult az útpályák burkolata, javultak a gépjármű- és gyalogosközlekedés feltételei, valamint akadálymentes lett a Fő téri villamosmegálló.

Átadták az Erdőkerülő és a Zsókavár utcát

Átadták az Erdőkerülő és a Zsókavár utcát

 

Átadták az Erdőkerülő és a Zsókavár utcát  

 

Az újpalotai projekt jelentős változásokat jelent az Erdőkerülő utcában és a Zsókavár utcában, ráadásul a BKK korszerűsítette a Szentmihályi út egy részét is, ezzel a felújított útszakaszok együttes hossza csaknem 1,5 kilométer.

A tízhónapos munka során közel 18 ezer négyzetméternyi aszfalt újult meg, és az ősz folyamán több mint 3 ezer négyzetméternyi zöld terület fog még megújulni, többek között 25 új fát is ültetnek majd. Megújult és teljes egészében akadálymentessé vált a Fő téri villamosmegálló, új gyalogos átkelőhelyeket is kialakítottak, illetve több mint 30 új parkolóhelyet is létesítettek.

Cserdiné Németh Angéla polgármester beszédében kiemelte, hogy az Újpalotán élők régi nagy vágya volt ennek a forgalmas útszakasznak a felújítása, ám az előző főpolgármester regnálása alatt sosem került rá sor.

A komoly anyagi erőforrást, nagy szakembergárdát és jelentős eszközparkot is megmozgató fejlesztés sikeres véghezvitelével régi adósságot törlesztünk az Újpalotán élőknek és közlekedőknek. A XV. kerület vezetése ezt megelőzően több mint egy évtizeden át hiába küzdött az egyre jobban elhasználódó, leromlott állapotú útjaink megújításáért.

Cserdiné Németh Angéla felavatta a felújított útszakaszt

Cserdiné Németh Angéla felavatta a felújított útszakaszt

 

Cserdiné Németh Angéla felavatta a felújított útszakaszt  

 

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a fővárosban korábban divat volt, hogy politikai és nem szakmai alapon döntötték el, hol, milyen utat újítanak fel, azonban a mostani vezetés nem politikai alapon válogat.

A XV. kerületben korábban egy négyzetméternyi utat sem újítottak fel, éppen ezért a ciklus elején kialakított útfelújítási tervünkben prioritást kaptak a XV. kerületi beruházások. Így sikerült befejeznünk a zajvédőfal megépítését az M3 ki- és bevezető szakasza mellett, illetve a Drégelyvár utcai felüljáró élettartamát is sikeresen meghosszabbítottuk. Most pedig újabb adósságunkat törlesztjük azzal, hogy ezt a forgalmas útszakaszt átadjuk az itt élőknek.

A főpolgármester hozzátette, hogy ebben a ciklusban az idő rövidsége miatt már csak kisebb felújítások várhatók, ám a jövő évi választásokat követően - amennyiben a választóktól ismét bizalmat kapnak - szeretnének újabb fontos útvonalakat felújítani a kerületben. 

Az elmúlt évek eredményei azt is bebizonyították, hogy jó az együttműködés a főváros és a kerület vezetése között, ennek eredményeképpen egyre több dolog tudott és tud megújulni 

– tette hozzá Karácsony Gergely.

Karácsony Gergely felavatta a felújított útszakaszt

Karácsony Gergely felavatta a felújított útszakaszt

 

Karácsony Gergely felavatta a felújított útszakaszt  

 

Cserdiné Németh Angéla polgármester szerint a Zsókavár utca és az Erdőkerülő utca felújítása a rendszerváltás óta az egyik legnagyobb és legfontosabb beruházás volt a kerületben. Azonban akad még feladat bőven, a Rákos útra, a Pozsony utcára, a vasút alatti aluljáróra, de még a Régi Fóti útra is ráférne a felújítás.

 

(bpxv.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.