Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A rendkívüli hőség miatt 2018. július 29. (vasárnap) déltől országosan életbe léptették a vörös kódot – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra már csaknem az egész országra – így Budapestre is – figyelmeztetést adott ki a tartós hőség miatt. A napi középhőmérséklet helyenként a 27 Celsius-fokot is meghaladhatja. Az előrejelzés szerint vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet 18-23, a legmagasabb 29-35 fok között alakul. Hétfőn és kedden tovább fokozódik a hőség. Tarlós István főpolgármester utasítására a Főváros cégei mindent megtesznek, hogy enyhítsenek a lakosság hőségérzetén.

​A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. a hőségriadó ideje alatt 2x12 órás műszakban, mintegy 20 mosó célgéppel végzi a budapesti utak locsolását.
Nappal a lakótelepek, a sűrűn lakott városrészek útjait, az éjszakai műszakban a főútvonalakat locsolják. A sínek hűtését csak a BKV megrendelésére végzik az adott vonalakon és időszakban.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. által üzemeltetett strandok - Palatinus, Paskál, Római, Csillaghegyi, Pünkösdfürdői - a hőségriadó ideje alatt 1 órával hosszabban tartanak nyitva. A hangosbemondóban folyamatosan felhívják a kedves vendégek figyelmét, hogy a tűző nap elől vonuljanak az árnyékos területekre, folyamatosan ügyeljenek a folyadék utánpótlásra. A holnapi naptól ezért vízautomatákat helyeznek ki, ahol téritésmentesen biztosítják a Csillaghegyi ásványvíz fogyasztását.

A FŐKERT Nonprofit Zrt. nem csupán zöldterületek fenntartásával és megóvásával foglalkozik, hanem az épített környezeti elemként definiált ivó-, dísz- és szökőkút üzemeltetéséért is felel. Április közepétől-október végéig működtetik a kiemelt zöldfelületeken, parkokban, játszótereken található több mint 100 szökőkutakat, díszkutakat, csobogókat, ivókutakat.

A FŐKERT a hőségre való tekintettel valamennyi kezelésében lévő ivókút működését intenzíven figyeli. Kérik a lakosságot, hogy amennyiben megrongált, nem működő ivókutat találnak, azt a 06 80 277 275-ös ingyenesen hívható zöldszámon, vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen jelezni szíveskedjenek, hogy a hibát mihamarabb kijavíthassák a szakemberek.

A Táraság kezelésébe tartozó zöldterületek öntözésére használt víz ivóvíz minőségű! Amennyiben a hőség miatt szükségessé válik, a társaság valamennyi munkatársát meg lehet kérni, hogy nyissák ki a csapot, biztosítsanak lehetőséget a parklátogatók, gyerekek felfrissülésére.

A FŐKERT dolgozói folyamatosan öntözik a kiemelt zöldterületeket, és emellett a játszóterek hűtéséről – szükség esetén naponta többször is – gondoskodnak.

A parki, köztéri szökőkutakban a fürdés tilos, ezért kérnek mindenkit, hogy nagy hőség esetén se használják a szökőkutakat fürdőzésre!

A hőség idejére vonatkozó hasznos információkat olvashat a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján, itt: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=lakossag_kattipus_hoseg_tanacs

A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája elérhető a katasztrófavédelem weboldalán, itt: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=lakossag_kattipus_hoseg 

A Fővárosi Vízművek Zrt. a rendkívüli hőségre való tekintettel hétfőn vízosztással enyhíti a hőség hatásait, a már megszokott módon és helyszínen, a Deák téren várja vízosztó ponttal a fővárosiakat és a Fővárosba látogatókat, a déli óráktól zacskós vizet kínálnak a Deák téren.

A Társaság üzembe helyezi a rendkívüli helyzetekben már számos alkalommal jól vizsgázott vízcsomagoló berendezését, hogy hétfőn a déli óráktól hűtött tasakos vízzel javítsa a hőség ellenére a városban közlekedők komfortérzetét.  A meleg enyhüléséig ezt követően naponta 10 és 18 óra között várják az enyhülésre vágyókat a Társaság munkatársai.    

Szűcs Somlyó Mária

kommunikációs igazgató

​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.