Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban kötöttpályás beruházásokra várhatóan rendelkezésre álló forrásmennyiség sikeres lekötése érdekében húsz vasúti fejlesztés előkészítésének, tervezésének támogatásáról született döntés. Az összesen 32 milliárd forintos ráfordítás a hazai közösségi közlekedés gerincét adó vasút infrastruktúrájának, szolgáltatásainak korszerűsítése, versenyképességének növelése mellett a magyar gazdaság élénkítéséhez is hozzájárul - közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A kormánydöntésnek köszönhetően egyebek mellett megkezdődhet a Nyugati pályaudvar vágányhálózata és bevezető szakaszai rekonstrukciójának, a lajosmizsei és váci vonalak elővárosi célú fejlesztésének előkészítése. A Kis-Gellért hegyi alagút átépítése után a jövőben a Déli pályaudvarról emeletes motorvonatok közlekedhetnek majd Székesfehérvár és Tatabánya-Győr, a nyári idegenforgalmi főszezonban pedig a Balaton felé is.
    A forrás odaítélésével elkészülhetnek a Hatvan-Füzesabony vonal és a kapcsolódó ráhordó vonalak fejlesztésének, a Békéscsaba-Lőkösháza és a Debrecen-Nyíregyháza szakaszok korszerűsítésének tervei. A Szeged-Makó vasúti elővárosi közlekedés vonzerejét a megújuló vasúti pálya mellett vegyesforgalmú Tisza-híd megépítése növelheti.
    A többi között megtörténhet a Szombathely-Kőszeg és a Zalaszentiván-Nagykanizsa vasútvonal villamosításának előkészítése is. Az úgynevezett Nyugat-magyarországi Masterplan az országrészt összefüggő egységként kezelve vizsgálhatja egyebek mellett a Győr-Pápa-Celldömölk, a Székesfehérvár-Pusztaszabolcs és a Komárom-Székesfehérvár vonalak villamosításának, a Pusztaszabolcs-Gyékényes, a Pusztaszabolcs-Pécs-Eszék és a Székesfehérvár-Nagykanizsa-Gyékényes viszonylatok egyes szakaszai fejlesztésének lehetőségét.
    A kötöttpályás projektek speciális igényeire tekintettel az egyes beruházások megkezdését legalább egy-három éves előkészítési folyamat előzi meg. A forrásbiztosítás nyomán az állami beruházók (a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt., a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a két nemzeti pályahálózat-működtető vasúttársaság (GYSEV, MÁV) időben gondoskodhat arról, hogy a következő programozási időszakban Magyarország megfelelő számú, részletesen kidolgozott projekttel rendelkezzen az uniós támogatások mielőbbi lekötéséhez.
    Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: "A 2014-2020-as pénzügyi ciklus Integrált közlekedésfejlesztési operatív programjában a kifizetések idén nyáron már túlnőtték az eredeti, 1300 milliárd forintos keretösszeget. A várakozások szerint a következő években az eddigieknél jelentősen nagyobb forrásmennyiség lesz elérhető uniós társfinanszírozással a kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztésére. Az előzetesen becsült nagyságrendek alapján Magyarország számára összesen akár 2000 milliárd forint is rendelkezésre állhat vasúti beruházásokra. Az újonnan támogatott előkészítési projektek e hatalmas keretösszeg közel felét kitevő forrásigényű kivitelezési munkák megkezdését alapozhatják meg lehetőség szerint már 2022 elejére."

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.