Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Fővárosi Önkormányzat idén is keresi Budapest Dalát. Most viszont Európa Sportfővárosaként igazán dinamikus szerzeményeket vár majd a zsűri. Ismert és még felfedezés előtt álló zenészek és énekesek március 22-ig küldhetik el saját stílusukban íródó, repertoárjukba illeszkedő szerzeményeiket. Hat ismert előadó kapott felkérést, mellettük másik öt helyre várják olyanok jelentkezését, akik úgy gondolják, dalban mondják el azt, amit számukra idén a sportos Budapest jelent.

„Mozgalmas évbe léptünk idén, Budapest ugyanis Európa Sportfővárosa ebben az évben. A sport fontos egyrészt, mint életforma, másrészt, mint közösséget építő, kovácsoló eszköz. Akárcsak a zene. Már a tavalyi év is bebizonyította, hogy a Budapest Dal kezdeményezésnek nagyon is volt létjogosultsága, megmozgatta a zenei életet és a budapestieket. Idén pedig ezt a két dolgot megpróbáljuk összekötni: a különleges sport évet a budapestiekkel, mindehhez a zene eszköztárát segítségül hívva" - nyitotta meg a versenyfelhívást dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes.

A Fővárosi Önkormányzat második alkalommal hirdeti meg a Budapest Dal 2019 pályázatot. Idén viszont Budapest lesz Európa Sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat várnak a versenybe.  Szövegében nem feltétel, hogy Budapest vagy a sport megjelenjen, cél, hogy dinamikája, mozgásra inspiráló legyen, egyben emlékeztessen városunkra. A pályázat minden zenész és énekes számára nyitott. A projekt kapcsán hat ismert előadó kapott felkérést öt dal elkészítésére: Janicsák Veca, Tóth Gabi, Majoros Péter / Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és a New Level Empire. Mellettük öt hely marad szabadon a cím elnyeréséért.

Tavaly indult a megmérettetés, 2019-ben Budapest már egy olyan dalt keres, aminek üzenete nemcsak Budapestről, hanem a sport fővárosáról is szól. Egy dalt, ami egyszerre szól Budapestről és adja a sport lüktetését. Amit, ha meghallgat kétmillió ember, akkor azt kétmillió különböző okból tudja dúdolni. Mindenki magáénak érezheti, aki szereti Budapestet önmagáért is, és él, élt vagy a jövőben itt szeretne élni. Olyan alkotásokat várunk, amelyeket a 18-40 éves Budapesten élő célközönség mellékhangzástól mentes, a fővároshoz köthető pozitív érzelmek és emlékek slágereként kedvelhet meg.

Ahogy Joós István, a szakmai zsűri tagja a sajtótájékoztatón elmondta: „Ritmusérzék nélkül ne gondolkodjon senki komolyan sportban vagy zenében, egyik sem fog működni. Mindkettő ereje, népszerűsége vitathatatlan. A pop-rocksztárokra és a legsikeresebb sportolókra megfoghatatlan hősökként vagy példaképekként tekintünk. Stadionokat képesek megtölteni és milliók rajonganak értük. A zene, mint eszköz automatikusan beépült a sportba, és ez fordítva is igaz. Ráadásul sport nélkül igazi színpadi teljesítmény profi szinten nem létezik. A Budapest Dal idei küldetése, hogy ötvözze a sportot a zenével, ami hálás feladatnak, inkább kirándulásnak ígérkezik".

Rakonczai Viktor, a zsűri másik tagja személyes élményét osztotta meg, ami szintén arról szól: zene és sport egy elválaszthatatlan egység. „A sport és a zene hat egymásra, kiegészítik egymást, az én életemet is végigkísérte mind a kettő, ráadásul gyerekkoromtól fogva láthattam, milyen tisztelet is szeretet övez egy élsportolót. Papp László háromszoros olimpiai ökölvívó bajnok a Mamám testvére volt, aki egyébként szintén zenélt, hegedült, de végül a sportban teljesedett ki. Egy dal, egy zene nagyon erős kapaszkodót tud adni, energiát egy embernek, vagy épp egy sportolónak, akinek talán az adja meg a végső lökést, mielőtt felmegy a pályára."

A megmérettetést idén is szakmailag elismert, független szakértőkből álló zsűri (Joós István a Magneoton Zrt. vezérigazgatója mellett Rózsa István, Rózsa Records, Rakonczai Viktor Artisjus-díjas zeneszerző, zenei producer, Nagyné Varga Melinda, Fővárosi Önkormányzat kulturális főosztályvezető és Szűts László, MAHASZ) értékeli, illetve a közönséggel közösen döntenek majd a 2019-es év Budapest Daláról.

A verseny után valamennyi szerzemény felkerül egy közös CD-re is. Szavazni a www.budapestdal.hu oldalon lehet naponta egy valós email címről 2019. árpilis 8-tól árpilis 25-e éjfélig. A benevezett dalok a lakosság számára kizárólag a Budapest Dal weboldalán lesznek hallhatóak.

A Budapest Dal 2019 győztese nemcsak hogy egy éven

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.